2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Elhamarkodott útdíjszabályozás?

Elhamarkodottnak tartják a fuvarozók az új fővárosi útdíj-szabályozást. A Fővárosi Közgyűlés tízszeresére növelné január elsejétől a kamionok behajtási díját. Ha ez megtörténik, a fuvarozók kénytelenek lesznek beépíteni díjaikba az áremelést.
2007. december 3. hétfő 07:45 - Hírextra
Az új tervezet szerint miután elkészül az M0-ás keleti szektora, csak engedéllyel közlekedhetnek majd a teherautósok Budapesten.A teherfuvarozóknak most is fizetniük kell Budapest területének egyharmadán, amelyet több zónára osztottak. Ezt az összeget emelné meg a közgyűlés, átlagosan tízszeresére. Például az eddigi 5-10 ezer forintos havi díj 35-60 ezer forintra nőne. A főpolgármester-helyettes számításai szerint egy átlagos teherautó most napi 60 forintot fizet. Ez a változtatás után 600 forintra emelkedik, ami más európai nagyvároshoz viszonyítva még mindig nagyon kedvező ár - mondta Hagyó Miklós az RTL Klub Híradójának. Hozzátette, hogy ideje már felülvizsgálni az elavult rendeletet, amihez már 18 éve nem nyúltak hozzá.

A tervezett plusz bevételből parkolók épülnének és felújítanák a rossz állapotú utakat is.

A fuvarozók szerint elhamarkodott lenne az új szabályozás. Szerintük nem csak az M0-ás keleti szektorának befejezését, hanem a déli szakasz bővítését is meg kellene vele várni. Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete főtitkára a Híradónak elmondta, hogy tartanak attól, ha a 10-es úttól elkezdve a kamionforgalom az M0-ás déli szektorára áramlik, akkor ott komoly problémák keletkezhetnek. A főtitkár azt mondja, a tervezett díjemelést be kell majd építeniük az árakba, így azt az emberek is megérzik majd.

A javaslatról év végén szavaz a Fővárosi Közgyűlés.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását