2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Lesz zöld ombudsman

348 igen 1 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról szóló törvénymódosítást, így akár már idén meg is választhatják a zöld ombudsmant.
2007. november 26. hétfő 20:34 - Hírextra
Az új ombudsmannak a javaslat alapján részt kell majd vennie az ország hosszú távú stratégiáinak, területfejlesztési koncepcióinak kialakításában, a nemzetközi kötelezettségvállalásokban és a jogalkotásban. Az új ombudsmannak kiemelt szerepe lesz a környezetvédelmi ügyekben, hatósági jogosítványai azonban nem lesznek, de véleményezheti és a visszavonását kezdeményezheti a környezetkárosítással kapcsolatban hozott hatósági döntéseket, illetve szükség esetén bírósági eljárást kezdeményezhet.

A Jövő Nemzedékek ombudsmanjára Sólyom László, köztársasági elnök tesz javaslatot, a törvény kihirdetését követő 30 napon belül. Ha az országgyűlési képviselők megválasztják, leghamarabb december 14-én léphet hivatalába. Az új biztos mandátuma 6 évre szól majd.

Az államfő a tervek szerint egyszerre jelöl majd új adatvédelmi biztost és "zöld" ombudsmant. A mostani adatvédelmi biztos, Péterfalvi Attila hatéves megbízatása december 13-án lejár ugyanis. A két jelölt nevét valószínűleg egyszerre hozzák nyilvánosságra - tudta meg a Független Hírügynökség Kumin Ferenctől, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetőjétől.

A Jövő Nemzedékek ombudsmani posztjának létrehozását már 2000-ben szorgalmazta a Védegylet, és a civil szervezet kérésére Sólyom László jelenlegi köztársasági elnök készítette el a Jövő Nemzedékek országgyűlési biztosa intézményének létrehozására vonatkozó tervezetet. A kérdés két ciklusban is az országgyűlés elé került, de csak idén jutott a megvalósítás közelébe. Tavasszal már megvolt a politikai konszenzus, így a parlament júniusban megszüntette az ombudsman általános helyettesének posztját azzal a magyarázattal, hogy ennek a helyére kerülne az új országgyűlési biztos, aki a felnövekvő generációk érdekeit fogja képviselni.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását