2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kevés nő jár emlővizsgálatra

A Központi Statisztikai Hivatal szerint Magyarországon mintegy 2,8 millió a 45-65 év közötti nők száma, akiknek kétévente rendszeresen járniuk kellene emlővizsgálatra. A tapasztalatok szerint a nők mindössze 40 százaléka vesz részt szűrésen.
2007. október 22. hétfő 19:55 - Hírextra
Évente 7200-7500 új emlődaganatos beteget diagnosztizálnak, és tavaly kétezren haltak bele a mellrákba Magyarországon. Bár javul a helyzet, ezek az adatok még mindig eléggé elszomorítóak. Az emlőrák korai felismerése életet menthet, a szűrésekért nem kell vizitdíjat sem fizetni és a vizsgálatok ingyenesek.

A szabolcsi asszonyok használják ki a legjobban az ingyenes emlőszűrési lehetőségeket. Ma már 100 ezer asszonyra vetítve Szabolcsban sokkal keveseben halnak meg mellrákban, mint Budapesten vagy más megyékben, ahol sokkal kedvezőbbek az életkörülmények.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) öt éve indította el ingyenes emlőszűrési programját. A legjobb eredményt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye érte el, ahol kiemelkedően magas a részvételi arány. Csaknem kétezer alkalommal szerveztek buszos utazásokat a kisebb településen élő nőknek is, hogy bevigyék őket a szűrőállomásokra. Így tudták elérni, hogy Szabolcsban most már a legkisebb faluban is magasabb arányban vesznek részt a nők emlőrák-szűrésen, mint az országos átlag.

A korai felismerésnek köszönhetően a halálozási ráta is jelentősen javult. Ma már 100 ezer asszonyra vetítve Szabolcsban sokkal keveseben halnak meg mellrákban, mint Budapesten vagy más megyékben, ahol sokkal kedvezőbbek az életkörülmények. A megyék között Szabolcs-Szatmár-Bereg most a 3. legjobb helyen áll a halálozási arányt tekintve, ami öt év alatt fantasztikus eredmény - mondta a Független Hírügynökségnek Dr. Varga Erzsébet, az ÁNTSZ Észak-Alföldi Regionális Intézetének egészségfejlesztési
Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását