2025. december 27. - János

Letették az esküt a román miniszterek

Letették a hivatali esküt csütörtökön Traian Basescu román államfő előtt Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök átalakított kormányának új miniszterei, akik a liberális párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselik.
2007. április 5. csütörtök 21:41 - Hírextra
Ezzel hivatalba lép a megváltozott összetételű végrehajtó testület, amely alig több mint húsz százalékos aránnyal rendelkezik a parlamentben, s így létfontosságú számára a legnagyobb ellenzéki erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti támogatása.

Ellenségének tudhatja ugyanakkor a demokratákat, akik eddig benne voltak az ugyancsak kisebbségben kormányzó korábbi koalícióban, s akiket Tariceanu a mostani átalakítással kihagyott az új csapatból. Az egész történet hátterében a liberálisok és a demokraták, illetve a liberális kormányfő és a demokraták soraiból államfővé lett Basescu közötti ellentétek állnak.

Az előző napon estig még nem is volt biztos senki abban, hogy a parlament által megszavazott kabinet minisztereit kinevező dekrétumot siet-e aláírni az államelnök. Basescu végül mégsem késlekedett túl sokat, ellátta kézjegyével a távozó tárcavezetők felmentéséről, illetve az újonnan hivatalba lépők kinevezéséről szóló elnöki határozatot. De a románokhoz intézett üzenetében megfogalmazta összes kifogását is az új kormánnyal szemben. Nehezményezte, hogy "ultrakisebbségi" kormány alakult. Azt is mondta, hogy ez a kabinet inkább egy vállalat igazgatótanácsához hasonlít. Így utalt arra, hogy szerinte ez a csapat inkább gazdasági érdekcsoportokat szolgál ki, s nem a román társadalom érdekében dolgozik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását