2024. július 20. - Illés

Kettészakadt a kkv szektor: a nagyobbak már pozitívan látják a jövőt

A K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei alapján a hazai vállalkozások hangulata -11 ponttal maradt a negatív tartományban.
2024. július 11. csütörtök 13:06 - HírExtra

A visszafogott várakozások azonban csak a 300 millió forint árbevétel alatti cégekre jellemzők, az ennél nagyobb bevételű vállalkozások ismét pozitívan látják az előttük álló egy évet. A teljes szektort tekintve a gazdaságpolitikára és a vevői kapcsolatokra vonatkozó várakozások javulása látható, amit a vállalati hitelkamatok várt emelkedése ellensúlyoz. 

A hazai kkv szektor még nem regenerálódott az elmúlt évek válságaiból: a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő 12 hónapos várakozásairól képet adó K&H kkv bizalmi index továbbra is a negatív tartományban van, -11 ponton áll. „Kivárás látható a vállalkozások részéről. A mutató a második negyedévben 1 pontot csökkent, tehát sem javulás, sem érdemi romlás nem látható. A hangulatindex ezzel két éve tartózkodik a negatív tartományban. A 20 éve futó kutatás életében ez nem olyan ritka, hiszen a 2006 és 2016 közötti időszakban két negyedévtől eltekintve végig a pesszimizmus jellemezte a hazai vállalkozásokat” – tájékoztatott Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketing vezetője a legfrissebb eredményekről.

Az index stagnálása leginkább annak tudható be, hogy a várakozások működését meghatározó tényezők közül kevésnél látható jelentősebb elmozdulás. Míg a kormányzati gazdaságpolitika kedvezőbb megítélése és a vevői kapcsolatok javulása pozitív irányba hatott, addig a vállalati hitelkamatok esetében emelkedést várnak a kkv-k.

Kettévált a kkv szektor

A kkv szektoron belül jelentősen eltérnek a várakozások a cégmérettől függően. A legfeljebb 100 millió forint nettó árbevételű vállalkozások várakozásai nem változtak (-16 pont), így továbbra is ők látják legborúsabban az előttünk álló egy évet. Őket a 101-300 millió forint közötti árbevétellel rendelkező cégek követik -9 ponttal. A 300 millió forintnál nagyobb éves árbevételű cégek hangulata azonban visszatért a pozitív tartományba (5 pont) 9 pontos emelkedésnek köszönhetően. 

Ágazati szempontból is eltérést mutatnak az eredmények. Bár mindegyik vizsgált szektor negatív várakozással bír, a mezőgazdasági és az ipari cégeknél ez csupán minimális, -3 és -5 pont. A kereskedelmi és a szolgáltató cégek esetében azonban jóval alacsonyabban, -12, illetve -14 ponton áll a mutató.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását