2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Polgármester a vasútvonalért

A gazdasági és közlekedési miniszterhez írt nyílt levélben tiltakozik az Eger-Szilvásvárad szárnyvonal megszüntetése ellen Szilvásvárad polgármestere, aki a levelet csütörtökön juttatta el az MTI-hez.
2007. november 1. csütörtök 12:20 - Hírextra

"Az ország egyik legszebb vasútvonalának, Szilvásváradnak és a Szalajka-völgynek, valamint a Bükki Nemzeti Park északi kapujának mint turisztikailag frekventált helyszínnek a megközelítését biztosító szárnyvonalnak a bezárását határozottan ellenzem" - fogalmazott Kóka Jánosnak címzett nyílt levelében Szaniszló László polgármester.

A polgármester arra emlékeztetett, hogy a település, illetve a Szalajka-völgy, az Állami Ménesgazdaság és Bükki Nemzeti Park látnivalói évente közel 1 millió vendéget vonzanak. A turisták többsége ugyan közúton érkezik Szilvásváradra, de - különösen a nagyobb kirándulócsoportok körében - népszerű a vasút is.

Szaniszló László "elképzelhetetlennek" tartja a szárnyvonalon a személyszállítás felszámolás és az intézkedés felülvizsgálatára kérte Kóka Jánost. Sőt, a szárnyvonal fejlesztésére szólította fel az illetékeseket, mert szerinte a vágányfelújítás nyomán rövidülő menetidő még vonzóbbá tehetné a vasúti közlekedést.

A polgármester kétségbe vonta az októberi hétköznapon megejtett utasszámlálás eredményét: arra hívta fel a figyelmet, hogy a kirándulók és turisták többsége a nyári időszakban és hétvégenként utazik a vasútvonalon.

Emlékeztetett arra, hogy a MÁV Start Zrt. képviselői, valamint az Észak-Magyarországi Regionális Közlekedési Iroda munkatársai több esetben kijelentették a menetrendi egyeztető tárgyalásokon, hogy az Eger-Szilvásvárad szárnyvonal nem áll felülvizsgálat alatt.

Ezért a önkormányzat az idén közel 9 millió forintos ráfordítással újította fel a vasútállomáshoz vezető, egyébként a Magyar Közút Kht. tulajdonában lévő útszakaszt - tájékoztatta a minisztert Szaniszló László.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását