2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sziámi az A38-on

Tíz éves múlt a Sziámi AndFriends. Dalmpremierrel és a kihagyhatatlan ego-toplistás dalokkal várunk titeket erre a jeles, tavaszt megelőző eseményre.
2023. március 1. szerda 16:10 - HírExtra

Az első idei budapesti koncertre bevállaltuk a nagy kedvenceket, az Apokalipszis itt és most mellé például a régóta követelt Ismeretlen katonát és még 1-2 URH-t. A Sziámi legjobb klasszikusait sem kell majd nélkülöznötök, és napirenden lesznek az elmúlt közös tíz év legjobbjai is. 

Az újdonságok pedig igazi különlegességek, sőt, némelyiknek a születésében ti is részesek vagytok. A közönség által bemondott szavakból született ugyanis Müller Péter Sziámitól a vadonatúj, nagyon kerekre sikerült Bíbor köd rögtönzött, majd kicsiszolt szövege. A zenét is a helyszínen, egy igazán hangulatosra sikeredett erdei, főzőcskézős zenekarsimogató party-n szerezte hozzá Kirschner Péter és hangszerelte, tanulta be a zenekar. A szerzőpáros jegyzi azt a dalt is, amit tíz évvel ezelőtt egy miskolci, főtéri koncert után kezdeményezett egy néző - álljon itt a neve is - Dr. Radványi Zsolt. Ő volt az, aki odajött, és feltette a meghökkentő kérdést: "Miért nem írjátok meg a Pesszimista Biciglista című számot?" Beláttuk, hogy igaza van, megírtuk, és mostanra ez lett a másik kedvenc primőr. 

Két figyelemre méltó formáció is megmutatja magát előttünk az első márciusi péntek estén az A38-on. A duóból zenekarrá épült Totoro saját ízvilágát a legendás Trabantéval vegyíti, és nem kevésbé izgalmas a romániai Zimbru atmoszférája sem. 

Forrás: A38
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását