2024. március 29. - Auguszta

Így járt a strici és a stricinő

Első fokon kettő, illetve másfél év - négy, illetve három év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Járásbíróság egy nőt és egy férfit, pénzbüntetésre pedig egy hotel ügyvezetőjét, mert prostituáltként dolgozó nők kiközvetítésében vettek részt 2021-ben a baranyai megyeszékhelyen.
2023. január 31. kedd 15:11 - HírExtra

A Pécsi Törvényszék MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: az elsőrendű vádlott nő - egy, a koronavírus járvány miatt a bűncselekmény idején zárva tartó pécsi bár üzemeltetője - elhatározta, hogy megélhetését prostituált nőismerőseinek őt telefonon megkereső férfiaknak való kiközvetítésével biztosítja 2021 márciusától.
    A nőnek férfi ismerőse, a korábban taxisofőrként dolgozó másodrendű vádlott segített azzal, hogy a prostituált nőket több alkalommal megadott címekre szállította.
    
Az is többször előfordult, hogy a nő nem a volt taxisofőrrel fuvaroztatta a lányokat a megrendelőkhöz, hanem megkereste az egyik prostitúciós tevékenységet folytató ismerősét, majd közölte vele, hogy mikorra és hova kell elmenni, illetve mikorra küldi hozzá a megrendelőt.
    
A járványhelyzet enyhülésével az elsőrendű vádlott újra kinyithatta bárját, ahol az éjszakánként szórakozni érkező férfiak - vágyaik kielégítése céljából - 20-30 ezer forintért cserébe a bárban táncoló szexmunkásokkal bemehettek az épület irodahelyiségébe.
    
A nő - miután három prostituált ismerősének lakásbérleti szerződését felmondták, s új helyet kellett keresni a légyottokra - bevonta az ügybe a harmadrendű, férfi vádlottat, egy pécsi hotel ügyvezetőjét, aki beleegyezett kérésébe, miszerint több szobát fog nála bérelni, hogy a prostituáltak azokban folytathassák tevékenységüket. A férfi állandó jelleggel két szobát tartott fenn, szükség esetén pedig további szobákat is biztosított szobánként napi 10 ezer forintért.
   
 A Pécsi Járásbíróság a nőt - négyrendbeli folytatólagosan, társtettesként elkövetett kerítés és ötrendbeli folytatólagosan elkövetett kerítés miatt - négy év próbaidőre felfüggesztve - kettő év börtönbüntetésre, illetve pénzbüntetésre ítélte, ellene vagyonelkobzást rendelt el.
    
A nők szállításában segítő társát négyrendbeli folytatólagosan, társtettesként elkövetett kerítés bűntette miatt - három év próbaidőre felfüggesztve - másfél év börtönre és pénzbüntetésre ítélték, míg a hotel ügyvezetője prostitúció elősegítése miatt szintén pénzbüntetést kapott.
    
Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést nyújtott be az első- és harmadrendű vádlottak vonatkozásában súlyosításért, továbbá a harmadrendű vádlott fellebbezést terjesztett elő a büntetése enyhítéséért, így az ítélet nem jogerős.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását