2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Az energiaköltségek emelkedése egyre inkább az olcsóbb és ebből következően a kisebb lakások irányába tereli a vevőket. Egyes vélemények szerint ennek a folyamatnak lehetnek haszonélvezői a garzonlakások, melyek a piacon elérhető legkisebb méretű ingatlanok. De mi a helyzet a valóságban? Hogyan látják az ingatlanközvetítők?
2022. december 13. kedd 15:12 - HírExtra

A növekvő igényeket a garzonlakások iránt azért nehéz most érzékelni, mert december hónapban a budapesti ingatlanpiacon számottevő mértékben esett vissza a forgalom, vagyis alapvetően nagyon csekély a tranzakciók száma, így pedig nem könnyű az összehasonlítás - derült ki Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodája szakmai vezetőjének szavaiból. 

Hangsúlyozta, hogy a szerény érdeklődés miatt leginkább csak annyit tudnak leszűrni az igényekre vonatkozóan, hogy a jól árazott lakások könnyen elkelnek, és ezek lehetnek garzonlakások vagy akár családi házak is. Az ingatlanközvetítő még ebben a nehéz piaci helyzetben is tudott eladni lakást egy nap alatt, ami alapvetően annak volt köszönhető, hogy az adott ingatlant megfelelően árazták be.

 Arra is felhívta a figyelmet, hogy a piaci helyzet ellenére még mindig azt látni, hogy a hirdetési árak tovább emelkednek, miközben az eladási árak tekintetében erről már egyáltalán nincs szó. Még a jó adottságú ingatlanoknál is legfeljebb stagnáló értékesítési árakról beszélhetünk, míg a kevésbé jó paraméterekkel rendelkező lakások esetében jól láthatóan csökkennek az értékesítési árak.

 A garzonok viszont lehetnek akár jó, akár rossz adottságúak is. Önmagában az, hogy egy ingatlan garzon, még nem határozza meg, hogy mekkora lesz iránta az érdeklődés. Nagy Andrea továbbra is folyamatosan érdeklődést tapasztal irántuk a fiatalok, pályakezdők vagy a vidékről felköltöző diákok - illetve szüleik - részéről, és nincs nyoma annak, hogy egy egyszobást lakást kevésbé élhetőnek tartanának vevők, mint egy másfél- vagy kétszobást.

 Ugyanezt megerősítette Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan XXI. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szintén azt tapasztalta, hogy a kisebb lakások iránt Csepelen is jelentős az érdeklődés. Ugyanakkor arra ő is felhívta a figyelmet, hogy jelentős a különbség a vevők által elképzelt vagy elfogadott ár és a hirdetési árak között, ami nem tesz jót a forgalomnak.

 Dél-Pest más részein ugyanakkor kicsit más a helyzet, ugyanis, mint Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának szakmai vezetője elmondta, ezekben a kerületekben a garzonok jellemzően közös udvaros, földszinti, többségében korábbi önkormányzati lakások.

 Ezekre mindig érezhető az érdeklődés, de eladásuk nem annyira könnyű, mert a vevők nem szeretik a felsorolt paramétereket. Az áruk persze mindenképpen mellettük szól, a szakértő tapasztalatai szerint Dél-Pesten az vesz ilyen közös udvaros, egyszobás, de külön konyhás lakást, akinek másra nincs pénze.

 Nagy Andrea is azt emelte ki, hogy az alacsonyabb ár - mely négyzetméterárat tekintve persze nem feltétlenül alacsonyabb - egyértelműen vonzóvá teszi a garzonokat, ahogy az is hogy mérsékeltebb fenntartási költségekkel számolhatnak a tulajdonosok. Ezért pedig a szakértő szerint nem is okoz gondot az eladásuk. Ha bérlakásként kell őket kiadni, akkor is nagyon hamar találnak rá bérlőt az ingatlanközvetítők, szintén az alacsonyabb bérleti- és rezsidíj miatt - jegyezte meg Rencsevics Mária. 

Emiatt persze a befektetők számára is jó célpont lehet egy garzon, hiszen könnyen kiadható, szintén az alacsonyabb bérleti díjak miatt. Ugyanakkor egy dél-pesti közös udvaros garzon esetében egy felújítás utáni értékesítés már nem megy könnyen, így ilyen típusú befektetésre errefelé kevésbé szerencsés ez az ingatlantípus. 

Ami pedig az árakat illeti, Nagy Andrea szerint, ha az eladási árakat tekintjük, akkor Észak-Budán szinte minden ingatlant 1-1,5 millió forintos négyzetméteráron áraznak be, ugyanakkor egy felújítandó ingatlan esetében szerinte semmiképpen nem beszélhetünk egymillió forint feletti eladási árról, még Bel-Budán sem. 

Rencsevics Mária szerint Dél-Pesten mindenképpen olcsóbbak a garzonok, mint egy hasonló méretű és állapotú panellakás, ami következik abból, hogy sokszor közös udvaros lakásokról van szó. 

Marosvölgyi Gabi szavaiból pedig kiderült, hogy a panel-garzonok ára Csepelen 30 millió forintnál indul, de felújított ingatlan esetében ennél jóval magasabb árról beszélhetünk. Ennek ellenére, mivel még mindig ezek a legolcsóbb ingatlanok, valószínűnek tartja, hogy tovább nő irántuk az érdeklődés az elkövetkező hónapokban.

Forrás: Balla Ingatlan
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását