2024. március 28. - Gedeon, Johanna

LMP: Váltsuk le a kormányt!

"Váltsuk le a kormányt és őrizzük meg a Belvárost" - hangsúlyozta szombati kampányeseményén Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke.
2022. március 26. szombat 10:43 - HírExtra

A politikus frakciótársával, Ungár Péterrel és Csárdi Antallal, a budapesti 1. számú választókerület egyesült ellenzék által indított  képviselőjelöltjével közösen tartott, online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: Csárdi Antal a Belváros és Várnegyed képviselőjeként már bizonyított, az elmúlt négy évben megoldást kínált a helyiek problémáira az Országgyűlésben.
    
Úgy folytatta: a kérdés, szeretnénk-e egy olyan Magyarországot, ahol a bérek folyamatosan emelkednek, a nyugdíjak értéke az inflációt meghaladóan nő, és ahol megbecsülik az oktatási, szociális és egészségügyi dolgozókat.
    
Ungár Péter az ukrajnai háborúról szólva leszögezte: azt szeretnék, hogy legyen béke és az orosz katonák menjenek vissza Oroszországba. Szerinte ehhez olyan képviselőre van szükséges a Belvárosnak, aki nem hajlik arra, hogy "egy újonnan birodalmi lázban élő diktatúra szövegeit visszhangozza a magyar parlamentben".
    
Úgy értékelt: a kormány politikája e kérdésben az elmúlt harminc év megcsúfolása. Akik szerint az a jó, ha az orosz érdekszféra Záhonyig tart, azok nem a magyar nemzet érdekét képviselik - hangoztatta. Az ország nem függhet attól, hogy az orosz elnök elzárja-e a fűtésünket - nyomatékosította.
    

Csárdi Antal az önkormányzatiság kérdését emelte ki. Azt mondta: a Fidesz csökkentette a helyben élők beleszólását abba, hogyan változzon közvetlen lakókörnyezetük. Ezt vissza kell állítani, különben a jövőben magasan az emberek feje felett dőlnek el ezek a kérdések - érvelt.
    
Zöld, élhető várost szorgalmazott, és szerinte el kell érni, hogy ne csak a kormánypárti települések kapjanak fejlesztési forrásokat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását