2024. április 19. - Emma

Korrupt volt a bíró és az ügyvéd

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három ember, köztük egy bíró és egy ügyvéd ellen a Miskolci Törvényszéken.
2022. február 18. péntek 14:04 - HírExtra

A főügyészség azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy egy járásbíróságon dolgozó bíró egy emberkereskedelem bűntette miatt folyamatban levő büntetőügyben tudomást szerzett arról, hogy az ügyben 2018 novemberében az egyik vádlott ismételt letartóztatásnak elrendelését tervezik.
    
Mivel a bíró és ügyvédként dolgozó élettársa ismerték a férfit és a barátnőjét, az információt közölték a vádlottal, hogy a letartóztatására fel tudjon készülni.
    
A kényszerintézkedés elrendelése után az ügyvédnő - felajánlva segítségét - 13 millió forintot kért a vádlott barátnőjétől azzal, hogy azt a letartóztatás megszüntetése érdekében az ügyben eljáró hivatalos személyeknek - köztük a belügyminiszternek és a kényszerintézkedés tárgyában másodfokon eljáró bírónak - kell továbbítania.
    
Az ügyészség szerint a nő az ajánlatot elfogadta és 2019 februárjában előlegként át is adott 500 ezer forintot az ügyvédnőnek.
    
Az időközben - hatásköri okból - a törvényszékre áttett ügyben a vádlott letartóztatását a bíróság 2019. május 6-án megszüntette. Másnap a bíró - aki tudott az élettársa által kért jogtalan előnyről - a bíróság épülete előtt közölte a szabadon bocsájtott vádlottal, hogy fizesse ki az ügyvédnőnek a 13 millió forintból fennmaradó összeget, mert ők intézték el a szabadulását - írták.
    
A valóságban az ügyvédnő és a bíró a letartóztatás megszüntetése érdekében semmilyen lépést nem tett, a kért vesztegetési pénzt maguknak szánták.
    
A jogtalan előny egy részét kifizető, más ügyben letartóztatásban lévő nő beismerő vallomást tett. A bíró és élettársa - aki ezen ügy miatt csaknem fél évig volt letartóztatva - tagadta a bűncselekmény elkövetését - áll a KNYF közleményében.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását