2022. május 22. - Júlia, Rita

Tiltott támogatás a 4iG-nek?

Az Európai Bizottságtól kéri a 4iG Nyrt. finanszírozásának és kivételezett helyzetének kivizsgálását Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-képviselője, és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.
2022. január 19. szerda 10:27 - HírExtra

Donáth Anna és Hadházy Ákos szerint komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt, ha ennyi kritikus infrastruktúra kerül egyetlen magántulajdonos kezébe.

A két politikus levélben fordult a testülethez, ismertetve a magyar kormányhoz közel álló informatikai cég sajátos helyzetét és tevékenységét, amely álláspontjuk szerint több ponton is ellentétes az európai uniós joggal.

Az Európai Bizottságnak írt levelükben a két politikus három témát sorol fel, amiben a testület álláspontját kérik:

Kérik, hogy a testület általában is vizsgálja meg, a versenyjogi szabályok alól felmentést biztosító „nemzetstratégiai jelentőségű összefonódást” lehetővé tevő jogszabály összeegyeztethető-e az uniós joggal (a DIGI felvásárlását például nem kellett vizsgálnia a versenyhivatalnak, mert a tranzakció megkapta ezt a minősítést a kormánytól). 

Úgy vélik, a 4iG terjeszkedésének közvetlenül európai versenyjogi vonzata is van, hiszen határokon átnyúló a tevékenysége, így a Bizottságnak vizsgálnia kell ezt. 

Álláspontjuk szerint a 4iG kötvényeinek lejegyzése – az MFB 100 milliárd, az MNB pedig 84,45 milliárd forint értékben finanszírozta így a céget – tiltott állami támogatásnak minősül.

A Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG Nyrt-t 2019-ben választották le a Mészáros-birodalomról. A cég tavaly komoly felvásárlásba kezdett, több vállalkozást is felvásárolt, köztük például az állami Antenna Hungária tulajdonában lévő Hungaro Digitel Kft. 75 százalékos üzletrészét, illetve a DIGI kábeltévé- és internetszolgáltatót. A 4iG terjeszkedéséhez a főként forrást kötvénykibocsátással biztosították, a papírokat pedig főként állami szereplők jegyezték le – vagyis az állam biztosított forrást egyebek mellett állami cégek felvásárlására.

A 4iG végső célja az állami műsorszóró cég, az Antenna Hungária bekebelezése, hogy ezzel  megkerülhetetlen szereplővé váljon a hazai infokommunikációs piacon. Ha létrejön az üzlet, ez azt jelentené, Orbán Viktor bizalmasának kezében lenne a műsorszórás, az állami gerinchálózat (az MVN Net Zrt.), a műholdas kommunikáció (Hungaro Digitel) és az optikai hálózat (Invitech) jelentős része, illetve a Telenor mobilszolgáltató legalább 25 százalékos üzletrésze

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását