2024. március 29. - Auguszta

Árulkodik a mobilkereted!

Nem kell Sherlock Holmes-nak lenni ahhoz, hogy pusztán a telefon állapotából, no meg abból, hogy ki milyen telefontokot használ, következtetéseket vonjunk le a tulajdonos személyiségét illetően. Nem véletlenül terveznek a gyártók rengeteg féle színű és stílusú mobiltokot, keretet.
2021. július 30. péntek 12:16 - HírExtra

Ahhoz ugyanis, hogy az okostelefon számára védelmet nyújtson a tok, egyáltalán nem szükséges a dizájn. A formatervezésnek pedig inkább az akadálymentes telefonhasználathoz van köze, mint a stílushoz. A telefontok azonban nem pusztán egy védelmi kiegészítő, hanem az egyéniségünk, személyiségünk apró, ám markáns megnyilvánulása. Cikkünkben ezúttal a telefontok és a tulajdonos közti összefüggésekre igyekszünk fényt deríteni.

Az átlátszó telefontok

Azok, akik átlátszó tokot választanak, általában nyitott személyiségű és gondolkodású emberek, akiktől távol áll a titkolózás. Az Egyszerű, de nagyszerű mottó mentén élik az életüket, de azért fontos számukra a márka, hiszen az átlátszó tokban kiválóan érvényesül a telefon, például az iPhone dizájn.

Az akkumulátoros tok

Elfoglalt ember vagy, akinek rengeteg idejét és energiáját emészti fel a telefonhasználat? Hívások, szöveges üzenetek, e-mailek áradatában éled az életed, a figyelmed és az időd mások számára is értékes? 

Talán értékesítő vagy, projektmenedzser, edző, cégvezető, személyi asszisztens, talán rengeteget vezetsz. Sem lehetőséged, sem kedved nincs ahhoz, hogy arra várj, amíg a telefonod feltölt a hálózatról, szivargyújtóról. A telefonod a munkaeszközöd, ezért olyan tokra van szükséged, ami használat közben is tölti a készüléked egy extra akkumulátorról.

A márkajelzés

Az hagyján, hogy a telefonod márkája is fontos szempont a számodra, azt is szeretnéd, hogy a telefontokod ugyanolyan értéket képviseljen, és ez a törekvésed mindenki számára egyértelműen láthatóvá váljék. 

- A telefontokodat talán épp Gucci tervezte. 

- Esetleg ragaszkodsz az Apple saját márkájához, vagy 

- direkt a piacvezetőktől választasz Speck Presidio, Guess tokokat, vagy egyenesen Catalyst vízálló tokot.

Wallet telefontok

Nincs időd/lehetőséged arra, hogy pénztárcával, kézitáskával bajlódj, ezért olyan tokot választasz, amiben el tudod helyezni a bankkártyát, hitelkártyát, személyi azonosítókat, klubkártyákat, belépőket. Felülsz a bringádra, motorodra, vagy bevágódsz a sofőrülésre és már mész is. Praktikus ember vagy, akinek fontos, hogy minden irata és persze a “bankja” mindig és mindenhol kéznél legyen, sőt… Ha úgy hozza az élet, simán otthon hagyod a telefonod és egy Apple Watch okosórával a csuklódon járod a világot.

Kinyitható tok

A telefonodat elrejted a tokba és még a fedelét is rácsukod, hiszen senkinek semmi köze a dolgaidhoz. Nem a márka, sokkal inkább a praktikusság és tartósság a favoritod. Mindent megteszel azért, hogy a telefonod háza és kijelzője is védve legyen nemcsak a sérülésektől, de a kutakodó tekintetektől is. Ugyanakkor, talán még élvezed is a figyelmet, amit pont azzal irányítasz magadra, hogy megteremted a titokzatosság légkörét.

Fából készült tok

Kedveled magad körül a természetes formákat és anyagokat. 

A fa tok különleges gondoskodást kíván:

- Nem törölheted át pusztán egy alkoholos kendővel, 

- hiszen a fát ápolni kell, hogy sokáig megtartsa mintázatát, színét, és persze az anyagszerkezetét. 

A fa telefontokot használók nagy valószínűséggel körültekintő, aprólékos emberek, akik szeretik maguk körül a nem hivalkodó szépséget és hajlandók is tenni azért, hogy ezt az élményt hosszú éveken át megőrizhessék.

Egyszerű, stabil és masszív telefontok

Számodra a telefontok elsősorban a mechanikai képességei miatt fontos. Nem ájulsz el a legújabb trendi dizájnoktól, nem lehet megvenni a figyelmedet sem virágokkal, sem strasszokkal. Az egyszerű, letisztult vonalvezetésű modelleket kedveled. 

Maximum annyit áldozol a dizájn oltárán, hogy:

TPU, vagy polikarbonát helyett bőrtokot választasz és élvezed, ahogy az idő csak elmélyíti a patinát és a tok eleganciáját. 

A színek tekintetében a hagyományos fekete, sötétkék, esetleg barna árnyalatokat választod.

Talán egyszer próbát teszel egy pasztell árnyalattal, de az élénk színeket messzire elkerülöd, hiszen azt szeretnéd, hogy a készülék minden outfited mellett harmonikus és méltó kiegészítőként szolgáljon.

Dizájner tokok

Strasszos, csillámos, virágos, rajzfilmfigurás, tribal vagy egyedi grafikával ellátott tokot veszel? Számodra kiemelten fontos, hogy a telefonod is tükrözze a személyiségedet vagy hangulatodat. 

- Te vagy az a típus, akinek valószínűleg sokkal több tokja van, mint egy átlagos felhasználónak. 

- Szeretsz kitűnni a tömegből, és arra törekedsz, hogy a készüléked illeszkedjen a ruhádhoz, az eseményhez, az egyéb kiegészítőidhez, például a táskádhoz, pénztárcádhoz. 

Mindez persze nem jelenti azt, hogy felszínes volnál, sőt:

- Valószínűleg te vagy az, akinek búvártokja és extrém ütésálló tokja is van, hiszen nem mindegy, hogy víz alatti fotózáshoz, vagy sziklamászáshoz készíted fel a telefonodat.

- Körültekintő vagy és aprólékos, a telefonod legalább akkora értéket jelent a számodra, mint az életstílus, amit kialakítottál.

Nincs telefontokod?

Kemény vagy, mint a kő. De tekintve, hogy a mobilod nem az, a tény, hogy teljesen védelem nélkül hagyod, elég merész gondolat. 

- Attól tartasz, hogy a tok miatt nem érvényesül az etalonnak számító iPhone dizájn? 

- Rengeteg olyan mobiltokot találsz a piacon, aminek pont az a jellemző tulajdonsága, hogy anélkül simul a készülékre - szinte észrevétlen -, hogy a számodra fontos jellemzőket elnyomná.

- Ha viszont a férfias attribútumokra gyúrsz, a military vagy gunmetal árnyalatok, bumper keretek és armor tokok között biztosan megtalálod a kedvedre valót.

A telefon persze rendelkezik valamilyen szintű mechanikai védelemmel – sokan éppen erre hivatkozva nem szerelik fel ütésálló tokkal a mobilt – de a tesztlaborban végzett terhelést messze felülmúlják a való élet sok esetben extrém fordulatai. Válaszd a hozzád és az életviteledhez illő tokot, szereld fel a kijelzőt és a kameralencséket védőfóliával/üveggel, így biztos lehetsz abban, hogy a telefonod a mindennapjaid támogató partnerévé válik.

 

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását