2024. március 28. - Gedeon, Johanna

MSZP: szegényebbek lettek a szegények

A KSH publikálta az Orbán-kormány szegénységi bizonyítványát - írja közleményében Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke.
2021. július 8. csütörtök 12:43 - HírExtra

A közlemény szövege:

"Mi leszünk az a párt, ami elmondhatja magáról, hogy felszámolta a szegénységet Magyarországon." – Orbán Viktor, 2019 szeptember 29., Fidesz-kongresszus.

Ezt az ordas nagy hazugságot abban az évben mondta a miniszterelnök, amikor is a KSH július 1-jén közzétett számításai alapján addig sohasem látott mértékben mélyült a szegénység Magyarországon. A számok egyértelműen azt bizonyítják, hogy a Fidesz kormányzása alatt a szegények még szegényebbek lesznek, ugyanis a szegénységi rés mértéke 2019-ben a 65 év feletti nők esetében 40 százalék volt, ami 2010-hez képest közel megnégyszereződött, a 18 év alatti gyermekek esetében pedig 10 év alatt megduplázódott és már 47,6 százalék volt.

A kiváltságos 1% világából, ahol főúri kúriák épülnek, 1,5 milliós ajándékba kapott karórák röpködnek, és többmilliós fizetések lapulnak a zsebekben, valóban nem látszik, hogy mit jelent mélyszegénységben élni. A számok azonban nem hazudnak, azzal, hogy a Fidesz bevezette az inflációkövető nyugdíjemelést és nem hajlandó emelni a 13. éve változatlan összegű családi pótlékon szegénysorba lökött rengeteg családot és idős embert.

A legtragikusabb pedig az, hogy ez a statisztika még a válság előtti állapotokat mutatja be.

Az MSZP továbbra is azt ígéri, amennyiben jövőre miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely alakíthat kormányt, akkor egy olyan Magyarországot hozunk létre, amelyben az emberek segítséget és esélyt kapnak, ahol a jobb élet nem privilégium.

Az MSZP „Kormányváltást, Korszakváltást” című előválasztási programjának ezért hangsúlyos eleme a mélyszegénység felszámolása. Az MSZP azt akarja, hogy a 13 éve változatlan családi pótlék összege emelkedjen a duplájára, valamint a gyes és a gyet összege radikálisan növekedjen és az összes családtámogatási juttatás értékállósága törvényben legyen biztosítva! Továbbá a gyermekek utáni adókedvezmény, a négy- vagy többgyermekes anyák kedvezménye, illetve a 25 évnél fiatalabbak, és az első házasok kedvezménye megtartása mellett az alacsony jövedelmű, adókedvezményre jogosult családoknak kiegészítő családi pótlékot is kell juttatni. Mindezek mellett pedig 2022-ben a kormányváltás után igazságossá tesszük mind a nyugdíjemelés kiszámítását, mind a nyugdíjemelés elosztását. Meg kell szüntetni az időskori szegénységet és fel kell zárkóztatni az alacsony nyugdíjakat, a 28.500 forintos nyugdíjminimumot ezért fel kell emelni a minimálbér 50%-ára!"

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását