2021. augusztus 3. - Hermina

MSZP: adómentes minimálbért!

Nemzeti konzultáció nélkül is növelni lehet a legalacsonyabb béreket – legyen adómentes a minimálbér! - szólítja fel a kormmányt az MSZP.
2021. június 15. kedd 10:02 - HírExtra

Komjáthi Imre, azu MSZP elnök-helyettesének közleménye:

Mindenféle konzultáció nélkül tudni lehet, hogy égető szükség van a legalacsonyabb bérek emelésére. A számok ugyanis magukért beszélnek: az árak már olyan mértékben növekednek, amelyet a februári minimálbér-emelés nem képes fedezni.

A magyar minimálbér az Európai Unión belül a sereghajtók közé tartozik, a visegrádi országok között pedig a legalacsonyabb, amit ráadásul az Orbán-kormány rendkívül magas adóval sújt.

Az MSZP szerint azonnali cselekvésre van szükség, ezért újra benyújtja az adómentes minimálbérről szóló javaslatát. Ez a megoldás semmilyen kiadást nem jelent a kis- és középvállalkozások számára, sőt így nemcsak a minimálbéresek járnának jól, hanem mindenkinek a fizetése emelkedne, aki 321 ezer forintnál kevesebbet keres.

Az MSZP úgy gondolja, a tisztességes fizetés és a biztos megélhetés mindenkinek jár. Ehhez pedig szükségesnek tartjuk, hogy a magyar minimálbér mértéke legyen a legmagasabb a visegrádi országok körében, és fokozatosan közeledjen a fejlett országokban alkalmazott minimálbér szintjéhez. Támogatjuk, hogy a minimálbér mértékének meghatározására közös európai szabályozás kerüljön bevezetésre és legyen egy minimális értéke is, amelyet minden tagállamban biztosítani kellene.

Az alacsony magyar fizetéseket meg kell emelni, ami rövid időn belül megvalósulhatna, ha a kormánypártok a pénznyelő és időhúzó álkonzultáció helyett egyszerűen csak támogatnák az MSZP javaslatát. Azonban ismerjük a Fideszt, ezért a dolgozók számára a garanciát ebben az ügyben is a 2022-es kormányváltás jelenti, mert az MSZP ahogyan azt a „Kormányváltást, Korszakváltást” című előválasztási programjában ígéri, 2022 után adómentessé teszi a minimálbért

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását