2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Háromszor annyian dolgoznak otthonról

Tavaly az elmúlt tíz év 2,9 százalékos átlagának háromszorosára, 8,6 százalékra nőtt a távmunkában vagy home office keretében dolgozók aránya Magyarországon - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. április 7. szerda 08:55 - HírExtra

A csúcsot 2020 májusa jelentette, amikor közel 760 ezer embert, a foglalkoztatottak 17 százalékát érintette ez a fajta munkavégzés, idén februárban pedig arányuk az egy évvel korábbinak csaknem ötszöröse volt.  
    
Az internetkapcsolaton alapuló távmunkában vagy home office-ban dolgozók döntő többsége (77 százalék) felsőfokú végzettséggel rendelkezett, csaknem kétharmaduk a központi régiókban élt, Budapesten a foglalkoztatottak 21 százaléka dolgozott a múlt évben.
    
Ennek a foglalkoztatási formának a korábbiaknál nagyobb arányban, szélesebb körben való elterjedése vélhetően a jövő munkaerőpiaci folyamataira is hatással lesz - mutatnak rá a KSH legújabb elemzésében.
    
2020 tavaszán a Covid-19-járvány hatására bevezetett korlátozások több szempontból is befolyásolták a gazdaságot és a munkaerőpiacot. Az otthonról dolgozók jelentős része internetkapcsolaton távmunkában vagy home office keretében végezte munkáját. Számuk a járvány megjelenésekor ugrásszerűen megnőtt: a 2020 februárjáig még 100 ezer körüli létszám márciusban több mint a háromszorosára duzzadt, majd májusban érte el a csúcsát.
    
Az idei év elején, a második hullám idején - de már a harmadik hullám fenyegetettségében - tovább nőtt a távmunkában dolgozók száma: februárban 482 ezer munkavállalót, a foglalkoztatottak 11 százalékát érintette, csaknem ötször annyit, mint egy évvel korábban.
    
A távmunkában vagy home office-ban dolgozók között felülreprezentáltak a nők, a 25-44 évesek és a városban élők, továbbá a digitális oktatásra való áttérés miatt nagyobb arányban érintette azokat, akiknél több 15 éven aluli gyermek is élt a háztartásban.
    
Elsősorban a szellemi foglalkozásúak munkája végezhető távmunka vagy home office keretében, az így dolgozók aránya körükben 2019 és 2020 között 4,2 százalékról 18 százalékra nőtt. Az átlagosnál nagyobb arányban éltek ezzel a lehetőséggel az 50 dolgozónál nagyobb telephelyek és az állami tulajdonú munkahelyek dolgozói (10, illetve 11 százalék).
    
Vukovich Gabriella, a KSH elnöke megállapította: a távmunka, illetve a home office egyrészt elősegíti a gazdaság viszonylag zavartalan működését, másrészt csökkenti a társas érintkezések számát, ami a járvány visszaszorításában kiemelten fontos.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását