2024. március 28. - Gedeon, Johanna

MSZP: a Fidesz meglopja a nyugdíjasokat

A Fidesz 2011 óta folyamatosan meglopja a nyugdíjasokat azzal, hogy a nyugdíjemelést csak az inflációhoz köti és nem veszi figyelembe a bérek emelkedését - írja keddi közleményében az MSZP.
2020. március 10. kedd 13:02 - HírExtra

 A párt szerint a kormány szándékosan, sunyi módon nyerészkedik is a nyugdíjasokon, amikor rendszeresen alultervezi az inflációt és erre hivatkozva év elején csak kisebb nyugdíjemelést ad. Emiatt pedig a nyugdíjasok 10 hónapon keresztül hiteleznek a kormánynak.

"Orbán Viktor üzenete egyértelmű: akinek megalázóan kevés nyugdíjból kell megélnie, az a jövőben sem számíthat másra. Ezt tudja garantálni nekik a Fidesz" - áll a közleményben

"Az Orbán-kormány ugyanis a 2,8 százalékos emeléssel megalázza a nyugdíjasokat, mivel előre tudni lehetett, hogy ennél sokkal magasabb lesz az infláció. Ez a nyugdíjemelés egyáltalán nem fedezi az élelmiszerek 7 százalékos átlagos drágulását, köztük például a sertéshús árának majdnem 30 százalékos emelkedését.

Olyan nyugdíjszámítás kell, ami követi a gazdasági növekedést, valamint a bérek és az árak változásait. A magyar nyugdíjasoknak az MSZP javaslata szerint, a vegyes indexálás alapján 6,5%-kal nőne a járandóságuk, ami az átlagos nyugdíjjal számolva közel 10 ezer forintos emelkedést jelentene. 

Az MSZP újra benyújtja a javaslatát annak érdekében, hogy garantálni tudjuk a tisztességes és igazságos nyugdíjakat, amit mindenki megérdemel egy végig dolgozott élet után." 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását