2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Augusztusban az export euróban számolt értéke 10,3 százalékkal, az importé 13,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kereskedelmi többlet 440 millió euró volt, 119 millió euróval kevesebb a tavaly augusztusinál - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2017. október 9. hétfő 09:21 - HírExtra
 
A behozatal éves növekedési üteme a beruházások és a fogyasztás fellendülése miatt tavaly november óta meghaladja az exportét, így egyetlen hónap, május kivételével, amikor csak 0,6 százalékpont volt a különbség, a kereskedelmi aktívum összege elmaradt a múlt év azonos hónapjáétól.

Júliusban az export még szerényebb 5,0 százalékos növekedést mutatott, az import akkor is 11,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az export fellendülése az ipari termelés előzetes adatai nyomán már sejthető volt. Augusztusban az előző két hónap gyengélkedése után az ipari termelés éves összevetésben 6,8, az előző hónaphoz képest 5,5 százalékkal nőtt.

Augusztusban az export 7,944 milliárd eurót tett ki, az import 7,504 milliárd euró volt. Az előző havihoz hasonlítva az export 359 millió euróval (4,7 százalékkal), az import 222 millió euróval (3,0 százalékkal) nőtt.

A kivitel 79 százaléka az Európai Unió tagállamaiba ment, a behozatal 76 százaléka onnan érkezett Magyarországra.

Az év első nyolc hónapjában a kivitel értéke euróban 9,3, az importé 12,5 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét. Az exporttöbblet 1,102 milliárd euróval alacsonyabb 5,574 milliárd euró volt.

A külkereskedelmi termékforgalom augusztusi részletes adatait november 2-án közli második becslése alapján a KSH.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását