2024. március 29. - Auguszta

Keményen ellenőriz a fogyasztóvédelem

Megkezdte az ünnepek előtti ellenőrzéseket a fogyasztóvédelmi hatóság, a korábbiakhoz hasonlóan főként arra figyelnek a szakemberek, hogy a karácsonyi vásárlások során a kereskedők szabályszerűen járjanak el, illetve ne kerüljenek veszélyes termékek a boltok polcaira - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerdán az MTI-vel.
2016. november 30. szerda 14:00 - HírExtra
  

A tájékoztatás szerint elsősorban a nagy áruházláncok üzleteire, hiper- és szupermarketekre, bevásárlóközpontokra koncentrálnak, de a felügyelők végeznek próbavásárlásokat vásárokon és piacokon, élelmiszerüzletekben, drogériákban és játéküzletekben is.

Ellenőrzik egyebek mellett az árfeltüntetéseket, az akciós ajánlatok betartását, a mérőeszközök hitelesítését, a vásárlók könyvének meglétét, valamint az is, hogy kapnak-e számlát, nyugtát a vásárlók és annak tartalma megfelelő-e.

A hatóság laboratóriumban ellenőrzi a többi között a karácsonyi fényfüzéreket, illetve az üzletekben és a piacokon is figyelnek a lehetséges veszélyes termékekre.

Az NFM közölte azt is: a közelgő Mikulás-nap miatt tízféle csokoládé figurát és tízféle táblás csokoládét vizsgáltak, a termékek megfeleltek az előírásoknak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását