2024. április 18. - Andrea, Ilma

Az MSZP bűnpártolással vádolja az ügyészséget

Bűnpártolással vádolta az ügyészséget a szocialista Nyakó István, aki pótmagánvádas indítványban kéri a február 23-án a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt történtek vizsgálatát.
2016. november 16. szerda 14:31 - HírExtra
  

Az ellenzéki politikus szerdai, a Legfőbb Ügyészség budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "az urizáló fideszes politikai elit érdekében működő, pártszolgálatot teljesítő ügyészség" véleménye szerint bűnpártolást követett el.

Elmondta, a pótmagánvádas indítványát a kopasz verőemberek elleni nyomozást megszüntető határozattal összefüggésben teszi. Megjegyezte, az indítvány befogadásáról a Fővárosi Törvényszék dönt.

Nyakó István szerint véletlen, hogy indítványát egy nappal azután tette meg, hogy ismertté vált: bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást Pálffy Ilona NVI-elnök ellen bűnpártolás miatt. Jelezte, a feljelentése miatt indult nyomozás megszüntetéséről írásban nem tájékoztatták.

Kérdések

A szocialista politikus a pótmagánvádas indítványáról azt mondta, ha annak helyt ad a bíróság, akkor lehetősége lesz betekinteni a nyomozati iratokba, kiderül, mi történt a rendőrségen. Megvizsgálták-e ki volt a felbujtó? Milyen összeesküvés állt a háttérben? - sorolta kérdéseit.

Szerinte ebben az eljárásban már nem lehet elfedni a valóságot, hogy februárban az NVI előtt kopasz, kigyúrt verőemberek jelentek meg, és hogy Pálffy Ilona, az NVI elnöke elküldte a rendőröket.

Emlékeztetett arra, a Kúria március 3-ai határozatában kimondta, akadályozták állampolgári jogai gyakorlásában, amikor nem hagyták, hogy az NVI időbélyegzőjéhez férjen.

Ismertetése szerint az ügyészség arra alapozta a nyomozást megszüntető határozatát, hogy magánszemély nem lehet sértettje a népszavazás rendje elleni bűncselekménynek, csak a társadalom, amely azonban nem szerepelhet sértettként az eljárásban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

drFeco
2016. november 17. 15:16
Az "álbaloldal" hazudik reggel, délben, este
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását