2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kis téli zenék

Ránki Dezső zongoraművész közreműködésével és Kocsis Zoltán dirigálásával folytatódik pénteken a Nemzeti Filharmonikusok Téli esték Brahmsszal című hangversenysorozata a Művészetek Palotájában.
2014. január 6. hétfő 19:17 - HírExtra
A koncertsorozat harmadik estjén Brahmsot mint a "variációs formák nagymesterét" ismerheti meg a nagyközönség - olvasható a zenekar hétfői közleményében.

Variációk egy Haydn-témára című művét egy elveszettnek hitt Haydn-kézirat - egy fúvósokra írt divertimento - ihlette, melyet a Bécsi Zenebarátok Egyesületének könyvtárosa mutatott meg a zeneszerzőnek. Brahms lemásolta a Szent Antal korál című tételt, s erre írt nyolc variációt és egy finálét, először két zongorára, majd ezt átültette zenekarra. "Mára egyértelművé vált, a himnusz nem Haydn kezétől származik, de ez nem változtat azon a tényen, hogy Brahms zsenije ezt az alig húszütemes egyszerű kis darabot bámulatosan sok karakterbe öltözteti, olimposzi magaslatokra emelve azt" - fogalmaznak a beharangozóban.

Másodikként Brahms B-dúr zongoraversenye csendül majd fel pénteken, amelynek ősbemutatója 1881-ben éppen Budapesten volt. A szólót akkor maga Brahms játszotta, a zenekart pedig Erkel Sándor vezényelte. A zeneszerző második zongoraversenyét 22 évvel az első után, már érett férfikorban, 48 évesen fejezte be, ezért is fogalmazhatott úgy a komponista barátja, Theodor Billroth híres bécsi sebész és muzsikus, hogy e második zongoraverseny úgy viszonyul az elsőhöz, mint a férfi az ifjúhoz - idézik fel a közleményben.

Brahms 1883-ban bemutatott III. szimfóniája szólal majd meg a hangverseny második részében. E szimfónia különlegessége, hogy a nyitó fanfár háromhangos motívuma, mint afféle wagneri vezérmotívum, átszövi az egész művet. Az F-A-F hangok mögött állítólag egy brahmsi jelige áll: frei aber froh (szabadon, de boldogan).

Az évad Brahms-sorozatának utolsó koncertjét január 14-én, kedden tartják a Művészetek Palotájában, Kovács János vezényletével, valamint Banda Ádám (hegedű) és az Antal Mátyás-vezette Nemzeti Énekkar közreműködésével. Akkor a zeneszerző Párkák éneke című műve, továbbá D-dúr hegedűversenye és IV., e-moll szimfóniája hangzik el.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását