2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Várdai István diplomahangversenye a Zeneakadémián

A Moszkvától Genfig több versenygyőzelemmel, díjjal büszkélkedő fiatal csellista, Várdai István csütörtökön este adja diplomahangversenyét alma materében, a Zeneakadémia nagytermében; az esten Dvorák- és Brahms-műveket játszik.
2009. október 5. hétfő 18:22 - HírExtra
Brahms a-moll kettősversenyét Várdai István Baráti Kristóffal szólaltatja meg, mint hétfőn az MTI-nek elmondta, baráti alapon. "Mióta hazajött Franciaországból, azóta keresem az alkalmat, hogy játsszam vele" - fűzte hozzá Várdai István, aki mindössze hat évvel fiatalabb hegedűs társánál.

A közönséget Dvorák két szláv tánca hangolja a koncertre, ezután a cseh komponista h-moll versenyművét adja elő Várdai István, mint olyan darabot, amely már kezdő korában elragadtatta. A szünet után hangzik el a kettősverseny, amelyet a fiatal csellista a versenymű-irodalom egyik csúcspontjának tart, majd zárásképp Brahms két magyar tánca csendül fel a Győri Filharmonikus Zenekar tolmácsolásában.

A most diplomázó csellistának a nemzetközi zenei élet már kiállította az oklevelét, 2008-ban több díjat is kapott a nagy hagyományú Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen. Úgy véli, mivel számtalan hangverseny-felkérésnek kell eleget tennie, a versenyzést abbahagyja, és egyelőre tanulmányait sem folytatja. Azért ha megfelelő mestert és időpontot talál, egy-egy kurzusra szívesen elmegy - tette hozzá a fiatal muzsikus, aki a budapesti Zeneakadémia mellett kurzusszerűen Bécsben is tanult, Reinhard Latzko növendékeként.
Időbeosztásán és életmódján azonban már így is változtatnia kellett, hogy a hangverseny-felkéréseket teljesíteni tudja. Tavaly más fiatal muzsikusokkal együtt bemutatták a New York-i magyar konzulátuson, ennek eredményeként elnyert egy ösztöndíjat, ami koncertekkel is jár, így a diplomaest után egy héttel az amerikai városba utazik, hogy elsőként a Steinway Hallban lépjen föl.

Október végén a MÁV Szimfonikusokkal a Budapesti Operettszínházban szólaltatja meg Dvorák h-moll csellóversenyét, és részt vesz azon a turnén is, amellyel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói a koreai és a japán partnerintézmények látogatását viszonozzák. Januárban pedig Jandó Jenővel és Kelemen Barnabással ismét megszólaltatja Beethoven hármasversenyét - ez a koncert a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat nyitóhangversenye lesz a Mecsek-alján.

A fiatal csellista egy hónapja fejezte be lemezfelvételét; a Genfi Kamarazenekar kíséretével Elgar csellóversenyét, Janácek Pohádka című művét és - Fülei Balázzsal - Prokofjev cselló-hegedűszonátáját játszotta CD-re.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását