2024. április 20. - Tivadar

Megkomponálták a Zeneakadémiát

Fontos állomásához érkezett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem európai uniós forrásokból megvalósuló felújítási-fejlesztési projektje: szerkezetkčsz az egyetem Wesselényi utcai jövendő oktatási épülete.
2011. március 11. péntek 08:09 - HírExtra
 A műemléki védettséget ugyan nem élvező, de városképileg fontos Wesselényi utcai épületet, amelyet a Zeneakadémia számára alakítanak át, Fesztl Frigyes tervezte és korábban is iskolaként működött. Mint azt az épület csütörtöki bokrétaünnepén Kézér Gyula, a Magyar Építő Zrt. termelési igazgatója hozzátette, hogy az épület rosszabb állapotban volt, mint azt korábban feltételezték, és ez okozott nehézségeket. Remélhetőleg azonban már nyáron birtokba veheti a Zeneakadémia.

A szerkezetkész épület külső és belső "felöltöztetésének", valamint berendezésének kell addig elkészülnie.

A Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja elnevezésű teljes projekt költsége - a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületének felújításával - mintegy 10 milliárd forint, a Wesselényi utcai épületé ebből pedig majdnem 1,9 milliárd forint.

Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) rektora szerint a Wesselényi utcai épület azt segíti majd, amit a Zeneakadémián is tanítanak: a harmóniát. Itt modern pedagógia és művészeti programok megvalósítására lesz mód - hangsúlyozta a rektor.

Lakatos Gergely, az egyetem főmérnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tervek szerint szeptemberben költözik ide a teljes egyetemi adminisztráció. A Zeneakadémiára ma már ugyanis olyan feladatok is hárulnak, amelyeket az 1907-ben megnyitott, időközben szigorú műemléki védelem alá helyezett Liszt Ferenc téri épület nem képes ellátni.

Az alagsorban és a földszinten kétszintes aulát képeznek ki, ebben felülről természetes fénnyel megvilágított hangszeres és elméleti oktatótermek kapnak helyet. De itt lesz például a melegítőkonyha, a büfé és az úgynevezett zsibongó is. A földszintre kerülnek a tanszéki munka jelenleg még hiányzó irodái, a tanulmányi osztály, a hallgatói önkormányzat. Az első emeleten működik majd rektori hivatal, a nemzetközi és a koncertszervezési osztály.

A második emeleten kamara- és próbateremként, valamint stúdió-feljátszóhelyiségként egyaránt használható tér lesz, valamint egy moziteremhez hasonló, opera- és koncertfelvételek bemutatását szolgáló helyiség. A tetőtérben 28 speciális hangszeres gyakorlóhelyet alakítanak ki, amire az egyéni felkészüléshez elengedhetetlen szükségük van a növendékeknek. Ezekből négy nagyobb méretű, nagyobb zongorával is berendezhető. A gyakorlóterek fölött egy tetőkertet létesítenek, amelyről - mint azt Lakatos Gergely bemutatta - a pesti városrész vonzó panorámája tárul a szemlélő elé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását