A "szivacsozásként" (sponging) emlegetett technikát már az 1980-as évek óta ismerik a kutatók. A ritka módszert alkalmazó állatok tengeri szivaccsal az orrukon vadásznak, hogy megvédjék érzékeny testrészüket a köves óceánfenéktől, miközben halak és rákfélék után kutatnak. Az ausztráliai New South Wales Egyetem szakemberei most a delfinek viselkedésformájának és genetikai állományának számítógépes modellezésével térképezték fel az egyedi vadásztechnika eredetét.

"Ebben a technikában az az egyedülálló, hogy az itteni delfinek nagyjából mindössze 5 százaléka használja vadászeszközként a szivacsot, és a módszer kizárólag anyai ágon öröklődik" - hangsúlyozta Anna Kopps az egyetem Evolúciós Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa.

A szakemberek eddigi ismeretei szerint a Nyugat-Ausztrália állambeli Cápa-öböl térségében harminc évvel ezelőtt alkalmazta először egy nőstény példány a módszert, és a területen élő leszármazottai később mind a saját anyjuktól tanulták el a technikát. Mindezek ismeretében a számítógépes modellezés révén a kutatók tanulmányozni tudták a viselkedésforma terjedését az elmúlt három évtizedre visszamenőleg, és hozzávetőlegesen meghatározták a technika születésének idejét.

Végkövetkeztetéseik szerint a módszer nagyjából 180 évre, mintegy nyolc delfinnemzedékre nyúlik vissza. "Érdekes, hogy a módszer nem terjedt el az egész populáció körében, és nem is merült a feledés homályába" - mondta a szakember. Életük első négy évében a delfinborjak szoros közelségben élnek az anyjukkal, hogy elegendő idejük legyen ellesni és megtanulni a túlélési technikákat. Egy delfin maximális élettartama nagyjából negyven év.

Kopps szerint azt egyelőre nem tudni, hogy a vadásztechnika konkrét tanítással, vagy egyéb módszer révén száll anyáról lányára a populációban. Annyi bizonyos, hogy a hím borjak is elsajátítják anyjuktól a technikát, ám annak ismeretét nem adják tovább.