2024. március 29. - Auguszta

Beújít a Nemzeti

Korszerű, elegáns környezet, újratervezett támogatói projekt, pályázati programok; ezeket emelte ki a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója az elmúlt időszak változásai közül pénteken egy sajtóbeszélgetésen a teátrum egyik játszóhelyén, a megújult Kamarában.
2012. szeptember 14. péntek 17:48 - HírExtra
Kiss Csaba kiemelte: a Miskolci Nemzeti Színház épülete az egyik legfejlettebb, legimpozánsabb infrastruktúrával rendelkezik az országban, és ezt a jövőben az eddiginél hangsúlyosabban fogják kihasználni. Mint fogalmazott, minden játszóhely "önálló életre kel", azaz külön jegyeket, stílust képvisel majd.

Az igazgató szólt arról, hogy a Kamara péntek este az Én és a kisöcsém című darabbal debütál a közönség előtt. Kitért arra, hogy korszerűbb és elegánsabb lett itt a környezet, a világosabb színpad vonzza a tekintetet, emellett építészetileg és esztétikailag is ideálisabbá vált.

A belső változások mellett Kiss Csaba szerint a teátrum nyitása a városlakók felé a legfontosabb feladat. Felidézte, hogy a színház májusban sikeresen pályázott a Társadalmi Megújulás Operatív Program Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című kiíráson, ennek köszönhetően 30 millió forintos összeghez jutott. Erre épülve az idei évadban útjára indítják a Színház és Tudás (SziTu) című színházi nevelési projektet, amelynek fő célja, hogy játékosan neveljen, valamint megismertesse és megszerettesse a klasszikus és kortárs színházművészetet, drámairodalmat Miskolc város gyermekközösségeivel, általános és középiskolás korú fiataljaival.

A programban több mint húsz színész, dramaturg, rendező és pedagógus dolgozik együtt tizenhét különböző típusú (színjátszó, drámapedagógiai, zene-, tánc- és társművészeti, színháztörténeti) foglalkozáson, lesz emellett beavató színházi előadás, osztálytermi előadásokból álló sorozat, diákszínjátszó verseny és a Miskolci Nemzeti Színház kiemelt programjaihoz kapcsolódó nyári színházi tábor.

Az újítások közé tartozik, hogy megújul a szponzorációs rendszer is a Miskolci Nemzeti Színházban. Kiss Csaba szerint áttekinthető, átgondolt rendszerrel jelenik meg a színház lehetséges támogatói körében. "A cél, hogy minél többen legyenek azok a színház holdudvarában, akik vagy munkájukkal, vagy szolgáltatásukkal, vagy anyagi támogatásukkal segítik a mindennapi működést, a hétköznapokat, ünnepeket".

A projektet Körtvélyesi Zsóka dolgozta ki, aki a korábban 17 éven keresztül működő Miskolci Páholy ötletgazdája volt. Az új rendszer bevonja a helyi lakosokat, a vállalkozásokat és a nagyobb cégeket is.

Az újítások sorában szerepel a kultúra, az irodalom rádiós megjelenése is, kihasználva a szpot műfaját. Ennek keretében egy-egy idézetet játszanak be rádiós zenei környezetben, "sokkolva" a hallgatókat, akik így a remények szerint jobban odafigyelnek a megjelenő értékekre, gondolatokra.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását