2024. április 19. - Emma

Dráma és humor

Egyebek mellett a West Side Story feldolgozása, Ibsen Hedda Gabler című drámája, valamint a 25 éves L'art pour l'art Társulat várja az elkövetkező hetekben a Szegedi Nemzeti Színház nézőit.
2012. január 24. kedd 12:44 - HírExtra
Most pénteken mutatjuk be a Kisszínházban a legtöbbet játszott kortárs német szerző, Roland Schimmelpfennig Nő a múltból című drámáját. A főbb szerepekben Kárász Zénót, Kéner Gabriellát és a visszatérő szegedi színésznőt, Szabó Gabit láthatja a közönség. A rendező Bodolay Géza elmondta: a darab a sorsszerű összefüggésekről szól, amelyek bárki életében megtörténhetnek - mondta Gyüdi Sándor igazgató a teátrum keddi szegedi sajtótájékoztatóján.

A történetben váratlanul és sorsszerűen megjelenik az éppen tengerentúlra költöző család ajtajában a Nő, és a döbbent házaspárral közli, a férfi huszonnégy évvel korábban a nagy szerelem volt, és még mindig így érez iránta. Ez aztán konfliktusok sorát idézi elő.

Február 18-án mutatják be a Szegedi Nemzeti Színházban Leonard Bernstein, Arthur Laurents és Stephen Sondheim West Side Story című musicaljét. Az előadás fontosságát jelzi, hogy nagyon sok előadó lesz a színpadon, köztük a színház tánckara és a Szegedi Kortárs Balett táncosai, akiket a zenekari árokból a Szegedi Szimfonikusok kísérnek. Juronics Tamás, a darab rendezője a sajtótájékoztatón elmondta: elképzelésének alapja a sztori filmfeldolgozása, Ennek megfelelően igyekeztek filmes hangulatot teremteni a díszletekkel és a hangzással is.

"Teljes mértékben igyekszünk megfelelni, leginkább a film alapján annak, amit a nézők elképzelnek. Azt gondolom, a mű üzenete mindenképpen átjön a darabon, nem kell aktualizálni, más korba helyezni azt" - fejtette ki. Megjegyezte, hogy sok zene és komoly táncos feladat vár a művészekre, több száz előadót hallgattak meg, mire az énekeseket kiválasztották.

Néhány helyen kettős szereposztást kívánt meg a munka, mert sok művész nem szegedi. A közönség a lelkes fiatalok mellett láthatja például Király Leventét és Ádám Tamást is. A teátrum drámai tagozata egy újabb Keresztes Attila által rendezett darabbal készül. Henrik Ibsen Hedda Gablerjét az irodalomkritika a női Hamletként tartja számon. Ibsen szerint "Hedda számára az élet komédia, melynek nem éri meg kivárni a végét".

A történet szerint a gyönyörű, erélyes, büszke Hedda a biztonságos életért, a nyugodt, fényűző életmód kedvéért hozzámegy az átlagos, megbízható, de legkevésbé sem briliáns professzorjelölthöz, Jörgenhez. Megfeneklett kapcsolatukba hirtelen betoppan egy harmadik, a múltból felbukkanó idegen, Ejlert, aki tükröt tart elébük, megidézi egykori, titkokkal terhes közös múltjukat, és kibogozza viszonyukat.

Ejlert szakmájában és magánéletében is riválisa lesz Jörgennek. A darabot először február 24-én láthatja a szegedi közönség. A színházban február 29-én a L’art pour l’art Társulat is fellép. Dolák-Saly Róbert, a csapat tagja a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: bár A három testőr és a jeti vagy mi a pék című előadás egy feldolgozás, addig alakították, hogy 80 százalékban új a produkció. A régi arcok azonban megjelennek, így aki a Besenyő családot és a mellettük megjelenő különös figurákat kedveli, nem csalódik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását