2024. március 29. - Auguszta

Tóth Éva nyerte az Ivánka Csaba-díjat

2012-ben Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását rendkívül magas színvonalú, tragédiában, komédiában egyaránt hiteles, különleges karizmával megformált intuitív alakításaiért, több évtizedes, mély elhivatottságtól vezérelt, nagy szakmai felkészültséggel és alázattal végzett, emberi fedezettel megalapozott művészi munkájának elismeréseként Tóth Éva színművész nyerte el.
2012. június 4. hétfő 09:27 - HírExtra
A díjat egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda minden évben. A kitüntetést idén a Magyar Színház évadzáró társulati ülésén, 2012. május 31-én, HÁMORI ILDIKÓ színművész adta át.

TÓTH ÉVA pályafutása 1973-ban a 25. Színházban indult. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban végzett Vámos László taní¬tványaként. A főiskola után a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatához szerződött, 1980-tól a Ví¬gszí¬nház, 1983-tól a Nemzeti Színház tagja volt. 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze.

Színpadi múltja a magyar és a világ drámairodalmának legendás szerepeiben bővelkedik. Mások mellett játszott Ascher Tamás, Babarczy László, Berényi Gábor, Bodolay Géza, Bruck János, Csiszár Imre, Gábor Miklós, Guelmino Sándor, Iglódi István, Ivánka Csaba, Kiss Csaba, Meczner János, Novák Eszter, Pinczés István, Pozsgai Zsolt, Őze Áron, Sík Ferenc, Sipos Imre, Szurdi Miklós, Vámos László, Vidnyánszky Attila, Zsámbéki Gábor rendezéseiben.

Legfontosabb színházi szerepe
i:

SURA (Csehov: Ivanov), HANIA (Gombrowicz: Esküvő), IZABELLA (Shakespeare: Szeget szeggel), NATALIE (Kleist: Homburg hercege), OLYMPIA (Molnár: Olympia), ANNA HERCEGNŐ (Molnár: Panoptikum), JULIE (Strindberg: Julie kisasszony), ÉVA (Madách: Az ember tragédiája), KIRÁLYNÉ (Victor Hugo: A királyasszony lovagja), ARMANDA (Moliére: Tudós nők), ISMÉNE (Eörsi: Tragédia magyar nyelven Szophoklész Antigonéjából), KAMILLA (Szigligeti: Liliomfi), EBOLI HERCEGNŐ (Schiller: Don Carlos), DAPHNE (Dunai: Párhozamos pofonok), BIZONYOSNÉ (Szép Ernő: Lila ákác), GIZIKE (Hunyady: Lovagias ügy), SIMONE (Weis: Marat/Sade), KLÁRI (Szabó Magda: Régimódi történet), EMILIE (Laclos - Vidnyánszky: Veszedelmes viszonyok), HIPPOLYTA (Shakespeare: Szentivánéji álom), JENNY (Simon Gray: A játék vége), BUNNY (Rejtő - Schwajda: A néma revolverek városa), POLETT (Szabó Magda - Bereményi Géza: Az ajtó), SZOLGÁLÓ (Füst Milán: Máli néni), MÁSIK FELESÉG (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl), SZUN ANYJA (Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember), ROXAN (Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac), NŐ (Guy Foissy: Szabadságot mókusnak!)

Számos filmben is kiváló alakítást nyújtott.

Játszok többek között Bódy Gábor, Kovács András, Szomjas György, Szőke András, Tímár Péter rendezésében, a PSYCHÉ ÉS NÁRCISZ, a PAPÍRVIRÁGOK, a KATONÁK, a VÖRÖS GRÓFNŐ, a CASTING MINDEN, a CITROMDISZNÓ, a FALFÚRÓ című alkotásokban. - Nevéhez számtalan rádiós és szinkronalakí¬tás is fűződik. Az egyik legnépszerűbb televí¬ziós sorozat, a Vészhelyzet egyik főszereplője, CORDAY DOKTORNŐ is az Ő hangján szólal meg.

Mindezek alapján elmondható hogy Tóth Éva ma a Magyar Színház társulatának egyik legsokoldalúbb, a színházban folyó alkotó munkát mindenek fölé helyező, nagy múltú művésze, aki több műfajban is egyaránt folyamatosan magas színvonalon alkot. Pályafutása első szakaszában, amikor vezető szerepek sokaságát alakította, vélhetően többször is felterjesztették állami kitüntetésre, s csupán a véletlenek igazságtalan összjátéka eredményezhette, hogy nem kapott már ekkor méltó díjazást. - Pályatársainak egyértelmű szeretetét és elismerését azonban jelzik a társulat tagjainak titkos szavazatai alapján elnyert kitüntetései, a Rajz János-díjak, a Főnix-díj, a Sík Ferenc emlékgyűrű, s most már az Ivánka Csaba-díj is.

* * *

IVÁNKA CSABA (1948-1996) a Nemzeti Színház tragikusan fiatalon elhunyt nagytehetségű színész-rendezője volt. Az Ő emlékét is őrzi ez az egyre rangosabb elismerés. A kitüntetést korábban SZAKÁCSI SÁNDOR, CSERNUS MARIANN, MIHÁLYFI BALÁZS, BUBIK ISTVÁN, VÉGH PÉTER, KÉZDY GYÖRGY, KUBIK ANNA, KOVÁTS ADÉL, ŐZE ÁRON, BÁN JÁNOS színművészek és FEKETE MARI zenei vezető nyerték el.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását