2024. április 19. - Emma

Magyar napok Romániában

A romániai magyarság közös rendezvényeként kezdődtek meg hétfőn a Kolozsvári Magyar Napok, amelynek szervezésében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) együttesen vett részt a történelmi magyar egyházakkal és a civil szervezetekkel.
2011. augusztus 15. hétfő 13:44 - HírExtra
Az augusztus 21-ig tartó, másodszorra megrendezett kulturális eseménysorozat legfőbb tartalmi üzenetei a "nulladik napon", vasárnap este hangzottak el a Magyar Opera épületében, ahol Haáz Sándor karmester vezetésével a Szentegyházai Gyermekfilharmónia szerepelt.

Az összetartozás érzésének erősítése miatt a kolozsvári magyaroknak szükségük van erre a rendezvényre - állapította meg Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke üzenetében, amelyet a konferanszié szerepét ellátó Sebesi Karen Attila tolmácsolt. "Legyenek ezek a napok politikamentesek, hiszen azt, amit a kolozsvári magyarok akarnak, egyesek túlpolitizálják. A kolozsvári magyarok nem akarnak mást, csak itt élni, és kultúrájukat megőrizni" – fejtette ki Kelemen Hunor.

A miniszter emlékeztetett a legutóbbi időszak kolozsvári konfliktusaira. "Nem engedhetjük meg, hogy a felújított Mátyás király szoborcsoport és a Szent Mihály-templom közelében zajos eseményeket és sörfesztiválokat, továbbá zöldségpiacot szervezzenek". Utalt a jövőre esedékes polgármester-választásra, amely szerinte az összefogás próbaköve lesz, legfőbb tétje pedig az - fogalmazott -, hogy a magyarság felsorakozzon egy jelölt mögé.

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke az EMNT elnöke beszédében hangsúlyozta: a Mátyás király szoborcsoport elé helyezett Iorga-tábla (amely Nicolae Iorga román történész magyarokat sértő idézetét tartalmazza, a tud.), a Házsongárdi temetőben folyamatosan elkövetett sírgyalázások, a verespataki ciántechnológia bevezetése mint "Európa tagadását" jelenti.
Tőkés emlékeztetett, hogy a Kolozsvári Magyar Napokat az RMDSZ, az EMNT, a történelmi magyar egyházak és a civil szervezetek közösen szervezték meg, és ily módon szerinte a kolozsvári magyarok önazonosságának a visszaadását szolgálja.

Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke úgy vélekedett: a Kolozsvári Magyar Napok az összetartozást, a közös nyelvet és hagyományt jelképezik. "Büszke vagyok arra, hogy Mátyás király szülővárosa Erdély kulturális fővárosa" - jelentette ki. Úgy vélte: nem szabad hagyni, hogy a politikai szempontok felülírják a kolozsvári magyarság érdekeit.

Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja úgy fogalmazott: kolozsvári magyarnak lenni különleges minőséget jelent. Kifejezte tiszteletét azok iránt, akik magyarságukat megtartották, és továbbadták utódaiknak. Az anyaország határain túl rekedt magyarság által most könnyített eljárással megszerezhető magyar állampolgárságról a főkonzul azt mondta: kilencvenéves adósságot törlesztenek ezzel a jogszabállyal.

A rendezvénysorozat teljes programja megtalálható a www.magyarnapok.ro című honlapon, amelynek a román nyelvű változatát is üzembe helyezték a www.zilelemaghiare.ro cím alatt. A rendezvénysorozat szervezésében több mint 150 önkéntes vesz részt. Társszervezőkként tevékenykedik a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), valamint a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT). A programok megrendezésében 60 országos és helyi civil szervezet működik közre. A Kolozsvári Magyar Napok jelenleg 39 támogatóval (köztük magáncégekkel, magyar és román állami intézményekkel) és 19 médiapartnerrel rendelkezik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását