2024. április 19. - Emma

Három milliós támogatás a Színháznak

Három millió forinttal támogatja a Békés Megyei Jókai Színházat az OTP Bank Nyrt. békéscsabai fiókja - mondta el a teátrumot fenntartó Békés Megyei Önkormányzat elnöke sajtótájékoztatón szerdán, Békéscsabán.
2010. december 22. szerda 13:06 - HírExtra
Farkas Zoltán (Fidesz) elmondta: a bank szép gesztusról tett tanúbizonyságot, amikor a támogatásról döntött annak érdekében, hogy a színházi kultúra Békés megyében megfelelő módon és színvonalon jelenhessen meg.

Az elnök kifejezte bizakodását, hogy a gazdasági élet szereplői részérők követői lesznek a bank kezdeményezésének. Jelezte továbbá, hogy a bank egyúttal további 200 ezer forintot is felajánlott az önkormányzat részére, amelyből támogatni fogják az amatőr státusú, de profi színvonalon működő Békés Megyei Szimfonikus Zenekar karácsonyi koncertjét.

Balogh Mária, a pénzintézet fiókvezetője azt emelte ki, hogy a bank korábban is támogatta a pályakezdő fiatalokat és a kultúrát, így a mostani három millió forint jó helyre kerül, hiszen a Jókai színház társulatában számtalan fiatal művész is dolgozik.

Seregi Zoltán arról szólt, hogy meglepetésként érte a színházat a segítség, ezért azt "karácsonyi ajándéknak" is tartják. Arról, hogy mire fogják felhasználni az adományt, később dönt a színház vezetése.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását