2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Lázár: csak a tempó más

Nem személyi, hanem a törvényalkotás tempójával kapcsolatos vitának tartja a Rogán Antal által jegyzett alkotmánymódosítási javaslat körül kialakult nézeteltérést Lázár János.
2010. december 20. hétfő 12:17 - HírExtra
A Fidesz frakcióvezetője, úgy fogalmazott, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek semmilyen konfliktusa nincs a kormánypárti képviselőcsoporttal.

A fideszes Rogán Antal a közelmúltban benyújtott alkotmánymódosítási javaslatával azt kezdeményezte, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletalkotási joga kerüljön bele az alaptörvénybe. Múlt szerdán kiderült, az indítványt a kormány nem támogatja – ezt Navracsics Tibor már a kormány ülése előtt borítékolta. A Fidesz-frakció hétfőn dönt róla, napirendre tűzését azonban már kezdeményezte a Fidesz-KDNP. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője  múlt csütörtökön azt mondta: "a miniszterelnök tiszteletben tartja a frakció döntését, és annak megfelelően fog szavazni hétfőn az Országgyűlésben" Rogán Antal indítványáról.

Ugyanakkor Lázár János azt nyilatkozta: csodálkozik, hogy vita generálódott a javaslatról. Nincs szó személyi ügyről - jelentette ki. Majd hozzátette, hogy Navracsics Tibornak semmilyen konfliktusa nincs a frakcióval, ő a képviselőcsoport által leginkább támogatott kormánytag.

Véleménye szerint a frakcióülésen gyorsan el lehet majd dönteni a kérdést, az ugyanis a képviselőcsoport szempontjából "nem meghatározó jelentőségű".

A vita létét elismerte, és úgy vélekedett, hogy a nézeteltérést a tempó okozhatja. Hangsúlyozta, elfogadható az az álláspont is, amit az igazságügyi tárca képvisel, hogy az új alkotmányban kellene majd rendezni az NMHH-elnöknek a díjszabással kapcsolatos rendeletalkotási jogkörét, de az az érv is megfontolandó lehet, hogy még az idei év végéig zárják le a média átalakításával összefüggő ügyeket.

Kifejtette: előfordulnak olyan helyzetek, hogy a képviselők és a kormány szakmai álláspontja között feszültség van. Az elmúlt években ilyenkor mindig a képviselőcsoportok léptek hátra, és a kabinet javára feladták véleményüket. "Mi megpróbáljuk meggyőzni az érintett kormánytagot" - mondta, hozzátéve, az ő dolga, hogy jó megoldások, jó kompromisszumok szülessenek.

Lázár János a tempóról szólva emlékeztetett, az Országgyűlés a megalakulása óta ez idáig 128 törvényt fogadott el, amelynek felét a kormánypárti képviselőcsoport, másik felét pedig a kabinet kezdeményezte. Hozzátette, még legalább húsz törvény vitája zajlik. A politikus elfogadhatónak nevezte, ha ennyi jogszabálynál egy-kettő esetén szakmai vita alakul ki.

A frakcióvezető a KDNP-frakció szabad vasárnapra vonatkozó javaslatával kapcsolatosan elmondta, arról még nem döntött a Fidesz-frakció, de a hétfői tanácskozásukon téma lesz.
Személyes véleményét hangsúlyozva közölte: az indítvány megfontolásra érdemes, bár - mint fogalmazott - a "népnevelő kísérletek" nem biztos, hogy a legsikeresebbek. "Én tudok azonosulni azzal az elképzeléssel, hogy a családok ne bevásárlóközpontokban töltsék vasárnap a szabadidejüket, de nem biztos, hogy minden család tud ezzel azonosulni" – fejtette ki, megjegyezve, hogy a kezdeményezésnek lehet kockázata, és kiválthat ellenállást.

Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a részletszabályokat lehet úgy formálni, hogy elfogadható legyen számára.

Szólt arról is, hogy a hétfői frakcióülésen téma lesz a költségvetési módosító javaslatokról való parlamenti szavazás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kocsis.tamas
2011. január 2. 21:06
BUDAI GYULA ÚR KORMÁNY BIZTOS FIDESZ-KDNP FIGYELMÉBE AJÁLOM VIZSGÁLATRA
150MILLIÁRDOS KÁROKOZÁS A MAGYAR ÁLLAMNAK
60 DEVIZA HITELES PANASZA 2010.SZEPTEMBER.
PSZÁF-NÉL

X-AKTÁK FIDESZ-KDNP Szijjártó. Péter fidesz-kdnp országgyűlési
képviselő és Kósa.Lajos fidesz-kdnp országgyülési képviselő urak a
bank adóból származó kijelentéseik miatt 150milliárd forint veszteség
érte a magyar államot és választó polgárok fizetése és pénztálcája
bánja a saját fideszes-kdnp szavazói károsítják meg és MSZP és
baloldali szavazó társaikat és akik nem politizálnak csak dolgoznak
függetlenek az egész Magyarország pénz ügyi kárát okozták amikor olyan
rendeletet, alkotak a fidesz-kdnp hogy 20ezer forint hirtelen
felindulásból elkövette lopás miatt börtön jár a kiskorúknak.
150milliárd forint minimum lemondással jár ha az ügyészég megalapítja
Szijjártó.Péter úr és Kósa.Lajos úr 150.milliárd több 20ezer forintnál
önök uraim titkárnőt és tanács adót fizetnek de minek egy országot és
saját választó polgáraikat is nehéz anyagi helyzetbe hozták
Magyarország lakosságát is legalább egyeztetnének a beszédről
sajtótájékoztató előtt 1ével begyakorlás miatt Orbán.ViktorMINISZTER
ELNÖK.ÚR .a nevét nem tudom de volt egy kijelentése egy fidesz -kdnp
képviselőnek a parlamenti ülésen utána szobájába rendelte és 4perc
múlva a döntés mondjon le mint országgyűlési képviselő jogáról ha jól
emlékezem 150milliárd hibáért mi jár a fidesz-kdnp szabályzata szerint
egy meg gondolatlan szó állásuk elvesztése nem jogerős lenne kérdezem
150milliárd büntetés nélkül meg úszható kíváncsi lennék az ügyészség
ha tárgyalná milyen végzést hozna EZ az egyenes beszéd minimum a
150milliárdot ki fogja meg téríteni hogyan kerül vissza az állam
kaszába meg mondom a fideszes-kdnp választópolgárok most is
segítségükre sietnek és kemény izzadságos 8órás 62.236ezer Ft minimal
bérért ami SZijjártó.úr és Kósa.úr hibájáért dolgozik az egész ország
hát ez a fidesz-kdnp s Szász Károly PSZÁF ELNÖKE a titkárnője mondta 60ember
jelezte panaszát.
köszönet kocsis.tamás
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását