2024. május 11. - Ferenc

Martonyi: elő kell segíteni az EU-elnökséget

Martonyi János külügyminiszter szerdán az MTI-nek nyilatkozva arra kért mindenkit, hogy nyilatkozataival, tevékenységével a magyar EU-elnökség össznemzeti sikerét mozdítsa elő.
2010. december 1. szerda 18:37 - HírExtra
A miniszter azután nyilatkozott, hogy részt vett az Országgyűlés EU-elnökségi munkacsoportjának ülésén.

"A sikeres elnökség össznemzeti érdek, valamennyi politikai párt ebben érdekelt (...) attól függetlenül, hogy bizonyos kérdéseket másként ítélünk meg, legyenek ezek európai integrációs kérdések vagy a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatos témák" - mondta.

A szaktárca vezetője arra reagált, hogy az MSZP európai parlamenti delegációja aznapi közleményben úgy foglalt állást: sajnálatos módon egy hónappal a magyar EU-elnökség előtt egyre több külföldi bírálat fogalmazódik meg az Orbán-kormány gazdaságpolitikájával és demokráciafelfogásával kapcsolatosan, vészesen romlik az ország külső megítélése.

Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője azt írta, Orbán Viktor gazdaságpolitikája feléli Magyarország jövőjét, és a független demokratikus intézmények ellen indított támadások szembemennek az uniós alapértékekkel. Az ellenzéki politikus szerint egyre többen fogalmazzák kételyeiket: "Hogyan fog a magyar kormány őrködni a Lisszaboni Szerződésben rögzített uniós értékek, például a magántulajdon sérthetetlensége, a média szabadsága felett, ha saját országhatárain belül hetente sérti meg az alapvető európai normákat?"

Martonyi János az MTI-nek úgy nyilatkozott: ugyanaz a véleménye, mint amit korábban is elmondott, amikor ilyen hangok megjelentek, "a magyar elnökség sikere össznemzeti érdek".
Azt szerinte meg kell vitatni, hogy egyik vagy másik politikai párt szerint milyen, helyes vagy helytelen gazdaságpolitikai döntések születnek, "de ne a magyar elnökséggel összefüggésben, hanem a politika küzdőterén, ahol ez a vita egyébként folyik".

A miniszter úgy fogalmazott: azt, hogy bizonyos gazdaságpolitikai kérdéseket ki, hogyan ítél meg, nem keverné össze azzal a nemzeti egységgel, amely a magyar elnökség sikeres betöltésével kapcsolatban továbbra is fennáll.

"Én tovább is csak azt tudom mondani, hogy nemzeti konszenzus, egyetértés, közös cselekvés nélkül nagyobbak a kockázatok, mint egy nemzeti egyetértéssel" - szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy szerinte Nyugaton megfogalmazódnak-e aggodalmak Magyarországgal kapcsolatban, azt felelte: a magyar elnökséggel kapcsolatban nincsenek aggodalmak, "valamennyi tárgyalópartnerünk, akár Brüsszelben, akár a fővárosokban meg van arról győződve, hogy a magyar elnökségi felkészülés minden szempontból kielégítő (...) annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a magyar elnökség sikeres lesz".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását