2024. május 7. - Gizella

A rendőrszakszervezet tiltakozik a felvételi követelmények enyhítése ellen

A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) tiltakozik az ellen, hogy enyhítsenek a rendészeti szakközépiskolák felvételi követelményein - ezt a szakszervezet főtitkára, Pongó Géza közölte hétfőn az MTI-vel.
2008. augusztus 18. hétfő 15:30 - Hírextra
A főtitkár Draskovics Tibor pénteki kijelentésére reagált. Az igazságügyi és rendészeti miniszter fontosnak nevezte, hogy a mainál sokkal több roma fiatal kerüljön be a rendőrségre, és jelezte: ehhez meg kell változtatni a bekerülési feltételeket és a képzési rendszert.

A miniszter rámutatott arra, hogy a bekerüléshez előírt középfokú végzettség követelménye sokakat - adott esetben éppen a rendőri pálya iránt érdeklődő roma fiatalokat - kizár ebből a lehetőségből.

"Az egyik lehetséges megoldás az, hogy be lehessen kerülni a rendőrség kötelékébe az eddiginél alacsonyabb iskolai végzettséggel is, olyan státusba, ami nem teszi lehetővé a rendőri intézkedések teljességének alkalmazását a szükséges végzettség hiányában, ámde a gyakorlati tapasztalatszerzést igen, és mellette természetesen meg lehet szerezni a szükséges képesítést" - mondta Draskovics Tibor, hozzátéve: gondolkodnak azon, ennek milyen pontos szabályait alakítsák ki.

Pongó Géza közleményében azt írta: a szakszervezet szerint a schengeni határral nem rendelkező megyékben jelentkező, a közbiztonságot hátrányosan érintő rendőrhiányt nem a követelményszint leszállításával, hanem a rendőri pálya vonzóvá tételével kell orvosolni.

"Ezt igazolja a nyugdíjas rendőrök visszavételére a minisztérium által meghirdetett kampány kudarcba fulladása is. Mindezek alapján az FRSZ a tiszthelyettesek felvétele során csak az egyenlő mérce alkalmazását tartja elfogadhatónak és minden fórumon továbbra is szorgalmazza a tisztes megélhetést biztosító életpályamodell kialakítását" - tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Draskovics Tibor pénteken arról is beszélt, hogy 150-200 fővel növelné a körzeti megbízottak (kmb) számát; a kmb-sek azon a 100-110 településen állnának szolgálatba a legkésőbb jövő tavaszig, ahol az utóbbi időben megszaporodtak a vagyon elleni, a közrendet, közbiztonságot veszélyeztető jogsértések és emiatt állandó rendőri jelenlétre lenne szükség. "Ezt biztosítani is fogjuk, ennek személyi-anyagi feltételeit a következő hetekben megteremtjük" - hangsúlyozta.

Pongó Géza ezzel kapcsolatban közölte: a szakszervezet üdvözli a kmb-sek létszámának emeléséről szóló bejelentést, amelyet évek óta halogatnak. Emlékeztetett arra: az FRSZ az elmúlt években több alkalommal is felhívta a rendőrség és az azt irányító minisztérium vezetésének figyelmét a kmb-s hálózat jelentőségére és arra, hogy szükséges a kmb-sek anyagi helyzetének javítása. Mint írta, négy évvel ezelőtt a tárca már elismerte, hogy jogos lenne a kmb-sek besorolásának módosítása, a javadalmazásukat azonban csak az idén júniusban emelték meg.

"A korábbi kezdeményezések, mint például a Doszpot Péter miniszteri biztos irányításával 2002-ben meghirdetett őrsprogram, lényegében a pénzhiány miatt futottak zátonyra. A rendőrség jelenlegi költségvetési helyzetének ismeretében ez a sors fenyegeti a legújabb kezdeményezést is, ha a kormányzat nem biztosít a rendőrállomások létrehozásához megfelelő többletforrásokat" - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását