2024. május 8. - Mihály

December elsején lehet főügyészünk?

A Fidesz frakcióvezetője azt javasolja majd Schmitt Pál köztársasági elnöknek, hogy minél hamarabb, legkésőbb november végén nevezze meg jelöltjét a legfőbb ügyész személyére.
2010. november 22. hétfő 14:46 - HírExtra
Költségvetés

Lázár János elmondta, várhatóan még ezen a héten lezárul az az egyeztetési kör, amelynek eredményeképpen kiderül, hogy a kabinet a 2011-es költségvetéshez benyújtott fideszes módosító indítványok közül, melyeket fogja támogatni. "Át fogjuk tekinteni az ellenzéki pártok módosító indítványait is, mert úgy gondolom, hogy van közöttük olyan, amely megfontolásra érdemes" - mondta.

A benyújtott módosító indítványok politikai egyeztetése kedden kezdődik meg - tájékoztatott.
A frakcióvezető közölte: a fideszes Varga József módosító indítványát - amely a Költségvetési Tanács 835 millió forintos támogatásából csupán 10 milliót hagyna a testületnél, a többit pedig a Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz irányítaná át - a frakció külön nem tárgyalta, de egészen biztos, hogy ha Varga József fenntartja javaslatát, támogatni fogják. Ennek az üzenete nyilvánvalóan nem a Költségvetési Tanáccsal kapcsolatos, hanem sokkal inkább a közalapítvány finanszírozásával - mondta, megjegyezve, hogy a végső szót azonban erről is a kormány mondja majd ki.

Szerinte a Fidesz-frakció támogatni fogja azt az indítványt is, amelyben Tarlós István más kormánypárti képviselőtársaival együtt kezdeményezi a fővárosi Moszkva tér négymilliárd forintos felújítását. Hozzátette, javasolja fogja Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a kormány is támogassa ezt az indítványt.

Arra a kérdésre, hogy szerinte nem Szapáry György nagyköveti kinevezése érdekében módosítanák-e a kormánytisztviselőkről szóló törvényt, a frakcióvezető úgy reagált: "nem gondolom".

A legfőbb ügyész

Lázár János kérdésre szólt arról is: azt javasolja majd Schmitt Pál köztársasági elnöknek a parlamenti frakciók képviselőivel való egyeztetés alkalmával, hogy minél hamarabb, legkésőbb november végén nevezze meg jelöltjét a legfőbb ügyész személyére. Hozzáfűzte, reméli, december 6-án dönthet az Országgyűlés a legfőbb ügyészről.

Lázár János a frakcióülés után tartott sajtóértekezleten beszámolt arról is, hogy a tanácskozáson meghallgatták Fónagy János államtitkár tájékoztatását a MÁV-val kapcsolatos vizsgálóbizottságról, valamint a közösségi közlekedés átalakításának terveiről.

Soltész Miklós államtitkár a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáról számolt be. Bemutatkozott továbbá a képviselőcsoport előtt Halasi Tibor vagyonpolitikáért felelős államtitkár is.

A frakcióvezető kérdésre közölte, fel sem merült annak lehetősége, hogy a Fidesz feloszlassa a parlament költségvetési, valamint nemzetbiztonsági bizottságát. "Nem tervezzük a bizottsági struktúrának ez irányú átalakítását" - hangsúlyozta.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását