2024. április 20. - Tivadar

Egyetemi fotótárlat nyílik

A négy visegrádi ország (V4) négy felsőoktatási intézményének hallgatói, oktatói, kutatói, dolgozói fotóiból nyílt kiállítás pénteken a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományi Centrumában (DEAGTC).
2010. október 1. péntek 19:27 - HírExtra
A Multikulturalitás a mindennapokban című tárlatra a debreceni mellett a komáromi Selye János Egyetem, a brnói Mendel Egyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola alkotó kedvű hallgatói, illetve tanárai küldték el munkáikat.

A Nemzetközi Visegrádi Alap által kiírt, a debreceniek által kezdeményezett pályázatra 27 alkotótól összesen 78 fotó érkezett, amelyből 44-et láthat a debreceni közönség az agrárcentrum aulájában november elsejéig.

Pethő Károly dékánhelyettes a pénteki megnyitón kiemelte: a V4-államok felsőoktatási intézményei között rendszeres az oktatói, kutatói, hallgatói csere, míg az eddig elsősorban a néptáncegyüttesek cseréjére kiterjedő kulturális együttműködés most új területtel, a képzőművészettel bővült.

Oláh Tibor fotóművész, az MTI munkatársa, a képeket válogató nemzetközi zsűri elnöke méltatta az ötletgazda DEAGTC külső kapcsolatok központját, és reményét fejezte ki, hogy hagyományt teremtettek a kiállítással.

Üde, friss hangulat jellemzi a képeket - mondta Oláh Tibor, hozzátéve, hogy a lelkes alkotók szemlélete, látásmódja nyomán pozitív módon válik aprópénzzé, amiről mások - a politikusok - beszélnek: a hagyomány, a korszerűség, az érték, egyáltalán a valóság.

Debrecen után Komáromban, Brnóban és Beregszászon is bemutatják az első ilyen jellegű fotótárlatot.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását