2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Navracsics: aki egyetemet alapít, szellemiséget hoz létre

Egyetemet alapítani annyit jelent, mint egy szellemiséget létrehozni – mondta Navracsics Tibor a győri Széchenyi István Egyetem szenátusának évnyitó nyilvános ülésén, hétfőn.
2010. szeptember 20. hétfő 13:08 - HírExtra
"Ahol erős egyetem van, annak erős a térségszervező ereje is, ahol pedig erős a térségszervező erő, ott élő közösségek és túlélő közösségek létezhetnek" – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, kijelentve: nemzetpolitikai küldetést is betölt a város és egyeteme, amikor "magas színvonalon, magyarul, a magyar kultúrát átadva, a közép-európai nemzetek együttműködésére figyelve is végzi munkáját".

A kilencvenes évek elején több városban is felmerült a gondolat, hogy tudásukat összeadva, ingatlant és forrást szerezve egyetemet alapítanak, ezzel biztosítva a település sikerét, ám Győr kiemelkedik ezek sorából.

Egyfelől, mert voltak a városnak egyetemi hagyományai, másfelől, mert az egyetem létrejöttéhez is két helyi és egy budapesti intézmény összefogása kellett – mondta. Annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a műveltség szigeteit jelentő egyetemek együttműködésének szorosabbra fűzése révén ezt a státuszt műveltségi hálózatként vigyék tovább. Megjegyezte: az egyetemek dolga az oktatás, a nevelés mellett az is, hogy napról napra bebizonyítsák, hogy összességében művelt embernek lenni jobb, mint műveletlennek.

Szekeres Tamás rektor az eseményen arra emlékeztetett, hogy az egykori főiskola nyolc évvel ezelőtti egyetemmé válása idején meghatározott, egy 21. századi tudásközpont kialakítását célzó vízió mentén haladva fejlesztik az intézményt. Borkai Zsolt (Fidesz) polgármester a város és az intézmény együttműködésének fontosságát hangsúlyozta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kocsis.tamas
2010. október 22. 21:35
MATOLCSY GYÖRGY ÉS ORBÁN VIKTOR > FIDESZ-KDNP NYOMORBA DÖNTÖ VÁLASZA Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család-és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály Iktatószám: 52604-1/2010. Ügyintéző: Ruminé Szijártó Ildikó Tisztelt Uram! A Nemzeti Erőforrás Minisztériumba érkezett levelére az alábbiakban válaszolok. Az ápolási díj a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (Szociális törvény) meghatározott rendszeres pénzellátás. A törvény szerint alanyi jogon jogosult a hozzátartozó az ápolási díjra, ha súlyosan fogyatékos beteget ápol, míg az önkormányzat döntése alapján, méltányosságból van lehetőség az ellátás megállapítására a 18 év feletti tartósan beteg személy ápolása esetén. A Szociális törvényben meghatározott pénzbeli ellátások alapja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege, mely ebben az évben 28.500 FT. Az ápolási díj összege e mérőszám figyelembevételével attól függ, hogy a beteg súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg személy. A törvény korábbi módosítási értelmében a fokozott ápolásra szoruló, súlyosan fogyatékos beteg ápolása esetén az ápolási díj összege azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-val. Az ápolási díj folyósításának időtartama alatt az ápoló nyugdíjszerző szolgálati időt szerez, s ezen túlmenően járulékfizetés nélkül jogosult az egészségügyi ellátásra. Egyet értek Önnel abban, hogy hazánkban a szociális ellátások összege - köztük az ápolási díj is- alacsony szintű, mely nem minden esetben fedezi az ellátott megélhetését, ezért a szociális ellátórendszer más eleméből (lakásfenntartási támogatás, átmeneti segély) szüksége annak kiegészítése. A kormányzat elismeri az ápolást végző személyek tevékenységét, de a jelenlegi gazdasági környezet nem teszi lehető a szociális ellátások, így az ápolási díj összegének emelését. Kérem válaszom szíves elfogadását, sajnálom, hogy kedvezőbb választ nem adhattam. Budapest, 2010. július 21. Üdvözlettel: Dr. Veres Gábor osztályvezető .................................................................................................................................................................................................................................................................................................... A FIDESZ-KDNP ELUTASÍTÁSA .A FIDESZES-KDNP. VÁLASZTÓ POLGÁROK SEM SZÁMÍTHATNAK SEMMI JÓRA OTTHON ÁPOLÁSI DÍJ 22.800FT IGY VÁLASZTATÓK POLGÁRMESTERT HAJRÁ BALOLDAL 100.000.VÁLASZTÓ POLGÁR ORBÁN.VIKTOR.MINISZTER.ELNÖKNEK CSAK ARRA JÓ HOGY RÁ SZAVAZZANAK HÁT EZT ÉRDEMLIK A FIDESZ-KDNP SZAVAZOK KÉRDEM ITT A BIZONYÍTÉK. EGYES BESZÉD CSAK BALOLDAL. A VONAL ALLATI LEVÉL KOCSIS.TAMAS VÉLEMÉNYE A FIDESZ-KDNP-RÖL A BANK ADÓT A 10.MILLIÓ MAGYAR FIZETI MEG HA A FIDESZ -KDNP NYOMULÁSÁT MEG KELL ÁLLÍTANI KÜLÖNBEN A MINIMÁL BÉR AMI 2ÉVEN BELÜL 49.EZER FT LESZ. NE HIGGYÉTEK ORBÁN.VIKTORNAK MINDENNEK AZ ÁRÁT MI FIZETJÜK MEG AMIT A FIDESZ-KDNP KI TALÁL . A MUNKA JÓ CSAK LEGALÁBB 80.000FT MINIMÁL BÉR KAPJUNK A MUNKÁNKÉRT A GÁZ SZÁMLÁT ÚJSÁG PAPÍRBÓL FIZETED KI NEM HISZEM. EZ A EGYENES BESZÉD ITT A IDŐ MINÉL A SEMMIÉRT DOLGOZATOK KEMÉNY MUNKA 80.000FT NETO MINIMAL BÉR ALÁBB NEM ADJUK KÜLÖNBEN UTCÁRA VONULUNK 1.5MILLIÓ EMBER KAP MINIMAL BÉR MAGYAR ORSZÁGON 1998BA ORBÁN VIKTOR NEM CSAK A AJTÓT CSAPTA BE MAGA UTÁN HA NEM A NYUGDIJASOKAT IS DE NAGYON MEGIGÉRTE A NYUGDIJ EMELÉST 3MILLIO NYUGDIJASNAK ÉS BE CSAPTA ÓKET MERT NEM VOLT NYUGDIJ EMELÉS 1998BA EZ A CSELEL NYERT VÁLASZTÁST A LEGNAGYOBB MAGÁN NYUGDIJ PÉNZTÁR 2010 A OTP. EMBEREK SAJÁT PÉNZÉNEK MEGTAKARITÁSA AMIHEZ ORBÁN VIKTOR MATOLCSY JÓZSEF HOZÁNYULT EZUTÁN MINDEN AMIBE A VÁLASZTOPOLGÁR PÉNZT HELYEZ EL FÉLNIE KELL Orbán Viktor elfelejtette az otthon ápolási díjról irt nyílt levelemet 2010 július itt az idő miniszterelnök úr várom és a fidesz-kdnp választó polgárok várják pozitív válaszát 22.800ft -ból nem lehet megélni és 8 órás fő munka időnek számítso...n és a minimal bérel egy szintre 60.236ft -ra köszönet
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását