2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Malkovich lesz Casanova

Az idős Giacomo Casanova szerepében áll színpadra jövő januárban Bécsben John Malkovich - jelentették be hétfőn az osztrák fővárosban a színész részvételével megtartott sajtótájkoztatón.
2010. szeptember 14. kedd 08:01 - HírExtra
A The Giacomo Variations (A Giacomo-variációk) című zenés darabot mindössze öt alkalommal adják elő.

A próbák decemberben kezdődnek. Malkovich egy újságíró kérdésére bevallotta: egyelőre nincs elképzelése arról, hogyan formálja majd meg a szerepet. "Örülni fogok, ha majd elkezdjük. Addig csak egy félkész Casanova vagyok" - fogalmazott az APA osztrák hírügynökségnek. A darabban a szerelmi hódításairól ismert XVIII. századi író, kalandor az emlékei között kutat, részben azért, hogy az élet értelmét fürkéssze, részben azért, hogy történeteivel elkápráztassa a nőket.

A kétszeres Oscar-jelölt amerikai színész második alkalommal vállalt színházi szerepet Bécsben. Tavaly a Pokoli színjáték - Egy sorozatgyilkos vallomásai című darab főszerepét alakította, nagy sikerrel. Az angol nyelven előadott, valós történeten alapuló produkciót ugyancsak öt estén át játszották.

A Giacomo-variációkat ugyanaz az alkotópáros - Martin Haselböck zenei rendező, karmester és Michael Sturminger író, színházi rendező - rendezi, akik a Pokoli színjátékot is színpadra állították Bécsben.

Bár mindkettő zenés darab, Malkovich ezúttal sem énekel. Az új előadásban az ő és színpadi partnere, Ingeborga Dapkunaite prózai szerepét egy-egy operaénekes "kíséri" majd. A zenei elemeket három Mozart-opera - a Figaro házassága, a Don Giovanni és a Cosi fan tutte - áriáiból állították össze. Mindhárom opera szövegkönyvét Lorenzo da Ponte írta. Mint az önéletírásából kiderül, Casanova Mozartot és da Pontét egyaránt ismerte.

"Az utókor leginkább csak nagy csábítóként ismeri Casanovát, pedig élete ennél sokkal gazdagabb volt" - mutatott rá Michael Sturminger. Casanova visszaemlékezéseit pontos leírásnak tartják a XVIII. századi társasági életről.

A sajtótájékoztatón az 56 éves, apai ágon horvát származású Malkovich elmondta azt is, úgy érzi, egy gyermekkori álmához kerül közel bécsi fellépéseivel, ugyanis nagyon szeretett volna a híres Bécsi Fiúkórus tagja lenni. Az énekkar fellépéseit a televízióban látta. "Mindig kérdezgettem a szüleimet, hogy elküldték-e a jelentkezési lapot.

Azt mondták: igen, de nem kellesz a kórusnak" - mondta. "Valószínűleg soha nem lesz lehetőségem ennél közelebb jutni ehhez a gyerekkori álmomhoz" - mondta arra utalva, hogy Bécsben, zenés darabban áll színpadra.

A Giacomo-variációk bemutatója január 5-én lesz a Ronacher színházban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását