2024. május 8. - Mihály

BKV: 160 millió forint használt járművekre?

Használt "hannoveri" villamosokat vesz a BKV 160 millió forintért, a járművekkel a régi Ganz-szerelvények egy részét váltják ki a jövő év elejétől.
2010. szeptember 9. csütörtök 16:15 - HírExtra
A Fidesz támogatja a döntést

Wintermantel Zsolt fővárosi fideszes képviselő az MTI-nek azt mondta: üdvözli, hogy a BKV meghozta ezt a döntést. Emlékeztetett arra, hogy ő személyesen nyújtott be módosító indítványt a tőkepótló támogatás felhasználására, hogy ne villamosfelújításra, hanem használt villamosok beszerzésére fordítsák az összeg egy részét.


Már három éve erre lenne szükség


Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője az MTI-vel azt közölte: három éve tanácsolják ezt a lépést a BKV-nak, mivel kedvező áron elérhetőek a hannoveri villamosok.

Mint mondta, honosítással együtt a szerelvények 50 millió forintba kerülnek, míg egy Ganz-villamos felújításának költsége meghaladja a 100 millió forintot. Hozzátette: ez a döntés is igazolja, hogy a VEKE javaslata életképes volt, már három évvel ezelőtt is erre a lépésre lett volna szükség.

Jövő év elejétől állnak forgalomba az  "új" villamosok

Az MTI megkeresésére a BKV csütörtökön közölte: 16 darab TW6000-es típusú szerelvényre írtak ki korábban közbeszerzési eljárást, a járműveket egyenként 35 ezer euróért, azaz csaknem 10 millió forintért vásárolják meg. Várhatóan a jövő év elejétől állnak a forgalomba a szerelvények a 21-es és az 50-es villamos vonalán.

A BKV 2001 februárjában vásárolt 68 "hannoveri" villamost, azokért akkor 7,1 milliárd forintot fizettek. Az azóta eltelt 10 év alatt a közlekedési társaság - mint írták - pozitív tapasztalatokat szerzett az üzemeltetéssel kapcsolatban.

Jelenleg 584 villamoskocsival rendelkezik a BKV, ezek átlagéletkora 26 év, állapotuk a BKV szerint elfogadható színvonalú, a reggeli csúcsidőben 82 százalékuk forgalomba áll.

A Fővárosi Közgyűlés tavasszal döntött arról, hogy a BKV használt villamosokat vehet a fővárostól érkező 10 milliárd forintos tőkepótló támogatásból.

A TW6000-es villamosokat a Wikipedia szerint 1974 és 1993 között gyártotta először a német DÜWAG, majd a Siemens és a Linke-Hofmann-Busch, amely cég jelenleg az Alstom leányvállalata. Ez idő alatt a 28 méter hosszú, áramvisszatáplálásra is alkalmas járműből 260 darab készült.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását