2024. május 8. - Mihály

Lövöldözött a Magyar Gárda

A Magyar Gárda Wass Albert Zászlóalja volt az az alakulat, amely éles lőszerrel gyakorlatozott a közelmúltban - derítette ki az MTI szerdán annak nyomán, hogy előző nap Léderer András, az SZDSZ Új Generáció nevű ifjúsági szervezet elnöke újságírók előtt s
2009. január 7. szerda 21:27 - Hírextra
A szabad demokrata politikus kedden beszélt a Magyar Gárda zászlóaljáról Jóri András adatvédelmi biztos hivatala előtt, ahol azt sérelmezte, hogy a Jobbik által a IX. kerületi választási bizottságba delegált Novák Előd egyes választópolgárokat politikai hovatartozásukról nyilatkoztatott a lakásukban. Léderer ekkor jegyezte meg, hogy a Jobbik nemcsak ezzel lépett át egy határt, hanem azzal is, hogy az általa alapított Magyar Gárda egyik zászlóalja éles lőszerrel gyakorlatozott.

A konkrétan meg nem nevezett alakulatról az MTI kiderítette, hogy az a Magyar Gárda győri, Wass Albertről elnevezett zászlóalja. Karaffa Dávid, az egység kapitánya az MTI érdeklődésére azt mondta: a honvédelmi hagyományőrzés jegyében tartottak agyaggalamb-lövészetet egy erre a célra kialakított sportpályán. Az agyaggalamb-lövészetet bárki gyakorolhatja, hiszen az olimpiai szám - jegyezte meg, a gyakorlat helyszínéről azonban nem nyilatkozott, mondván, a pálya tulajdonosa atrocitásoktól tart.

A Magyar Gárda honlapján 2009. január 2-ai dátummal megjelent beszámoló szerint a Wass Albert Zászlóalj megtartotta első lövészetét, "melyet a közeljövőben magasabb, mesteribb szintre" kívánnak emelni.

Az eseményről a Szent Korona Rádió nevű honlap is hírt ad, és videofelvételt is elérhetővé tesz a lőgyakorlatról, amelyet - a videón olvasható felirat szerint - tavaly december 21-én hajtottak végre. A zászlóalj tette "meggyőző lehet azok számára, akik pusztán masírozó, de nem cselekvő alakulatnak tartották a gárdát" - olvasható a honlapon közölt írásban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását