2024. június 17. - Laura, Alida

Kitárta kapuit a Nemadomfel Ház

Az országban elsőként, a Borsod megyei Szendrőládon nyitotta meg kapuit a Nemadomfel Ház, a különleges kiegészítő otthon nyitórendezvényét szerdán tartották, az eseményen részt vett Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége, Mádl Dalma, a volt köztársasági elnök felesége, valamint Bernáth Ildikó miniszteri biztos.
2010. szeptember 1. szerda 19:18 - HírExtra
Virággal és műsorral köszöntötték a szendrőládi gyerekek, a Nemadomfel ház "lakói" a fővárosból érkező vendégeket, a lelkes kis közösség iskola után ide érkezik, ahol pedagógusok, helyiek segítségével játékos formában, közös munkával ismerhetik meg mindazt, amit optimális körülmények között egy családban megkapnak. Napközben tartózkodnak az épületben, amelyet udvar és egy általuk megművelt kert vesz körül.

Schmittné Makray Katalin azt mondta: nagyon örül annak, hogy első útja alkalmával épp Szenrőládon vehetett részt ezen a nem mindennapi átadási ünnepségen, amely nemcsak az országban, de a világon is példaértékű.

Hozzátette: tapasztalatai szerint a település szép, rendezett, itt igény van arra, hogy tanuljanak a gyerekek, jussanak valamire az életben, és ezért önmaguk is tesznek valamit.

A családi nevelést kiegészítő otthon számára az önkormányzat ajánlott fel ingatlant. A Nemadomfel Házat mintegy húsz, öt-tíz éves gyerek "tölti meg élettel". Az érdeklődési körüknek megfelelően foglalkoznak velük, és mindehhez kikérik a szülők véleményét is.

Az otthont adományokból valósították meg, első forrása a fogyatékos fiatalok által szervezett 2009-es Jobb velünk a világ! koncert bevétele volt. Emellett a helyiek felajánlásai, közösségek, szervezetek járultak hozzá a ház kialakításához.

Papp Szabolcs, a Jobb velünk a világ! kerekesszékes szóvivője személyes példáját is említve azt mondta: a program célja, hogy játékkal, sporttal, művészetekkel járuljanak hozzá a mélyszegénységből kikerülő, főként cigány származású gyerekek felzárkózásához, integrációs lehetőségeihez.

A tavalyi Jobb velünk a világ! rendezvényen több mint ötmillió forint gyűlt össze, hogy a Böjte Csaba által szervezett erdélyi napközik mintájára itthon is hasonló intézmény jöhessen létre. Az otthonhoz szükséges ingatlanokat a helyi önkormányzat, illetve egy szendrőládi magánszemély ajánlotta fel. A koncert bevételéből az ingatlanok felújítását és az otthon működtetésének elindítását finanszírozták.

Magyarországon jelenleg mintegy 750 ezer gyermek él szegénységben, ebből legalább 430 ezer valóban nagy nélkülözésben. Közülük sokan az intézményi kereteken kívül, azaz iskola után nagyon kevés olyan támogatást kapnak, amely segíthet a későbbi beilleszkedéshez szükséges készségek, motivációk kifejlődésében.

A fogyatékos fiatalok által kezdeményezett és szervezett Jobb velünk a világ! rendezvénysorozat 2009-es koncertjének bevételeiből most egy olyan modellértékű napközi jöhetett létre, amelynek célja, hogy esélyt adjon a szendrőládi hátrányos helyzetű gyerekeknek.

A Borsod megyei Szendrőlád 1800 lakosából csaknem 1400 roma származású.A családonként átlag 5-8 gyermek legtöbbjének a mindennapi betevő falat és a ruházkodás is gondot jelent.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását