2024. március 29. - Auguszta
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság leköszönő elnöke, a bizottság főtitkárát, Molnár Zoltánt bízta meg a tisztséghez tartozó jogkörök gyakorlásával. Lapunknak tett nyilatkozatában jelenlegi feladatairól és az olimpiai sport mozgalom éltetésének létfontosságáról beszélt.
2010. augusztus 9. hétfő 07:49 - Fontos Erzsébet

Schmitt Pál miért pont önt jelölte ki az elnöki jogkörök gyakorlására?

Alapszabályunk szerint a főtitkár gyakorolja azokat a jogokat, amik a folyamatos munkavégzéshez szükségesek. Ezek a hétköznapokban is így vannak. A főtitkárnál vannak a munkáltatói jogok, és mindazok a jogosítványok, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az elnökség és a közgyűlés döntéseit végrehajtsa a költségvetés, a gazdaság és más szakmai ügyek területén. Feladata, hogy ellenőrizzen, irányítson, illetve számon kérjen. Mindemellett az adminisztrációt vezeti, így biztosítja a folyamatosságot.

Mennyi időre bízták meg az elnöki tisztségből fakadó jogkör gyakorlásával?

A megbízatásom nagyon rövid időszakra vonatkozik. Addig tart, ameddig a MOB elnöksége, az új elnök megválasztására kiírja a közgyűlést. Szeptember 10-én ülésezik az elnökség, és ezt követően harminc napon belül döntést kell hoznia. A szabályunk ezt írja elő. Legkorábban október 10-én lesz elnöki közgyűlés. Bár az is lehetséges, hogy a választás későbbi időpontban lesz megtartva. Ezt még nem lehet előre megjósolni.

Kik pályázhatnak a MOB elnöki posztjára?

Követelményünk, hogy csak is kizárólag MOB tag pályázhat, emellett két ajánlóval kell rendelkeznie a bizottság valamely tagjától.

Vannak már arról elképzelések, hogy Schmitt Pál után ki lesz a soron következő elnök?

Erről még nincsenek, hiszen még ki sem írtuk a pályázatot. Amikor ez megtörténik, és beérkeznek a pályázati anyagok, akkor a közgyűlés összehívása előtt tíz nappal hozzuk nyilvánosságra a jelentkezők neveit. Ekkor tudja meg a közvélemény, hogy kik a legesélyesebbek.

Ön számára melyek most a legfontosabb, elvégzendő feladatok?

Mindig vannak aktuális feladatok, melyek az alapszabályból, az elnökségi- és közgyűlési döntésekből, költségvetés végrehajtásából és a szakmai programból adódnak. Véleményem szerint a felsoroltak közül a legutóbbi esemény a legfontosabb.

Jövő héten ötvenegy fős versenyzőcsapatot és egy nyolcvanfős delegációt viszünk Szingapúrba. Feladatunk a csapat tisztességes kiszolgálása, megfelelő ellátásának biztosítása és ezzel párhuzamosan a sportköltségvetés végrehajtása. Erre a kormánytól rendkívüli támogatást kaptunk. Ez számszerűsítve hétszáz millió forint, ami az olimpiai felkészülést segíti elő. Jelen pillanatban ennek a pénzösszegnek a sportágankénti és ehhez kapcsolódó feladatonkénti felosztása zajlik.

Melyek a MOB jövőbeni célkitűzései?


Az elmúlt időszakban a parlament hozott olyan döntéseket, melyek a Magyar Olimpiai Bizottságot érintik és a közeljövőben is számítunk további változásokra. Ilyen például az olimpiai felkészülés állami támogatásáról való döntése, amit 2005-ben a Gyurcsány-kormány elvett a bizottságtól. Visszaállamosította a hatáskörünkbe tartozó feladatokat. Most viszont szeretnénk visszakapni azokat a köztes jogosítványokat, melyek az eredményes munka elvégzéséhez szükségesek. Ezek a felhatalmazások a felelősségteljes olimpiai felkészüléshez és szerepléshez járulnak hozzá.

Az elmúlt héten olyan lehetőséget kaptunk, miszerint hétszáz millió forintos, rendkívüli támogatás fog érkezni a MOB számlájára. Erről az összegről a bizottság hivatott felelősséggel dönteni. Az ehhez kapcsolódó jogosítványokat már visszakaptuk. A jövőre vonatkozóan lesznek más egyéb sporttörvénybeli változások. Az ezekhez tartozó feladatok a MOB-ot és a magyar olimpiai mozgalmat illetik.

A jelenlegi minisztérium által felértékelődött a sport, egészségmegőrzés. Ezek a változások hogyan tükröződnek a MOB életében?

Például Magyarországon a jelenlegi sporttörvények nem csak a köztestületekben működnek fél civil- fél állami szervezetként, hanem a közalapítványokban is. Az említett jelenségek megszűnnek és jogosítványaik is többségében a MOB-hoz kerülnek. Az idős bajnokok megsegítésére létrehozták a Mező Közalapítványt, ami mára már megszűnt. Ezt a munkát kiválóan végezték, bár párhuzamosan a mi kereteinken belül is igyekeztünk segíteni a veterán sportolókon. A meghozott döntés után még hatékonyabban és aktívabban fogjuk ebbéli munkánkat végezni.

MOB
A Magyar Olimpiai Bizottság egyike hazánk legrégebbi szervezeteinek, 1895-ben alapították. Kiemelten közhasznú testületként irányítja a magyar olimpiai mozgalmat, melynek képviseletére, egyszersmind az olimpiai szimbólumok - az öt karika, a jelmondat, az olimpia szó - használatára kizárólagosan jogosult. A MOB önálló, független szerv, egyedül a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak van alárendelve. Legfontosabb feladatai közé tartozik a magyar sportolók nevezése a nyári és a téli olimpiára, illetve az olimpiai csapat felügyelete és irányítása az ötkarikás játékok időszaka alatt.
(www.mob.hu)
Továbbá, ennél is jelentősebb döntés az, hogy a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány ötszázhatvan millió forint értékű támogatása-amit a Gerevich Ösztöndíj keretében az olimpiai felkészülésben résztvevő edzők és versenyzők munkáját hivatott segíteni- január 1-től szintén a bizottság hatáskörébe kerül. Eddig is így kellett volna lennie. Mindezidáig nem szerettek bennünket és igyekeztek elvenni tőlünk a feladatokat. Jelenleg nagyságrendbeli változások vannak készülőben.

A MOB-nak az állami támogatás mellett van-e lehetősége a pályázatok útján is pénzt igényelni?

Erre még nem találtunk lehetőséget. Vannak támogatóink, akik túlnyomó többségében szponzorok. Alkalmunk van kis mecenatúra igénybe vételére, de elsősorban a szponzorok nyújtanak pénzbeli támogatást. Volt olyan év is, amikor nem állami finanszírozás keretein belül, közel fél milliárdot kapott a MOB.

Az előző kormány idején a magyar olimpiai mozgalom összesen negyvenkét millió forint támogatást kapott. Az elmúlt esztendőkben ez komoly dilemmát és fejtörést okozott. A tagság jelentős része vissza akarta küldeni a feladónak a pénzösszeget, mert méltatlannak találta a magyar olimpiai sikerekhez és a magyar olimpiai mozgalomhoz. A társadalom számára ez a mozgalom többet jelent, minthogy a kormány ennyi pénzzel rendezze le. Bár ahogy már említettem, az eddig bevett szokás meg fog változni.

A sajtóban arról lehetett olvasni, hogy Schmitt Pál nem lehet civil szervezet tagja, de a MOB szakmai munkájában továbbra is részt vesz. Melyek ezek a feladatok?

Schmitt Pál a szerdai nap folyamán lemondott a MOB elnöki posztjáról. Jelenleg napi ügyekkel már nem foglakozik. Tegnap ő nyitotta meg az úszó Európa- Bajnokságot. Ezek nagyon fontos események és a jövőben is a magyar köztársasági elnök rendszeresen fog megjelenni sportrendezvényeken és sportlétesítményekben.

A tegnapi nap folyamán arról kérdezték a Nemzetközi Úszó Világszövetség elnökét, hogy Magyarországnak mennyi esélye van arra, hogy 2020 környékén úszó világbajnokságot rendezhessen. Erre az elnök optimistán azt válaszolta, hogy akár már két-három éven belül is kiváló lehetőségek mutatkoznak arra, hogy világszínvonalú versenyeket rendezhessünk. Kevés ország és sportmozgalom dicsekedhet azzal, hogy az első számú sportvezető egyben a köztársasági elnök is. Ez a tény az egész világ számára komoly hír- és presztízsértékkel bír. Ezek után más szintre emelkedik a magyar sport ügye.Úgy gondolom mindannyiunk számára komoly lehetőség van kibontakozóban, mely magában foglal egy olyan üzenetet, ami a társadalom számára azt sugallja, hogy a sport létfontosságú.

 

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását