2024. június 17. - Laura, Alida

Ötpárti egyeztetést szeretne az LMP

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU) által biztosított pénzügyi tárgyalásokkal összefüggésben ötpárti egyeztetést kezdeményez a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakcióvezetője a többi frakció vezetőjének címzett nyílt levélben.
2010. július 22. csütörtök 15:35 - HírExtra
Schiffer András a csütörtökön az MTI-hez is eljutatott dokumentumban azzal indokolja a kezdeményezést, hogy pártja frakciójának az a meggyőződése, Magyarország akkor képes hatékonyan érvényesíteni érdekeit az IMF és az EU által biztosított pénzügyi segítségnyújtással összefüggő tárgyalásokon, ha a tárgyalási stratégia olyan alapokon nyugszik, amelyeket valamennyi parlamenti erő egyetértése, így nemzeti konszenzus övez.

Az ellenzéki politikus ezért kezdeményezi, hogy a kormány és valamennyi országgyűlési frakció képviselői haladéktalanul tartsanak egyeztetést a parlamenti pártok közvetlen tájékoztatása és egy nemzeti tárgyalási stratégia kialakítása érdekében.

Schiffer András hétfőn jelentette be, hogy az LMP az IMF-fel és az EU-val folytatott tárgyalások nyomán kialakult helyzet miatt azt kéri a miniszterelnöktől, kezdeményezzen ötpárti egyeztetést. Az LMP frakcióvezetője azt mondta, ezen az egyeztetésen azt javasolnák, hogy a parlamenti erők lehetőleg közösen jelöljenek ki egy nemzeti főtárgyalót. Hozzátette, hogy a tárgyalásokon képviselt álláspont ügyében pedig valamilyen nemzeti minimumban kellene megállapodni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását