2024. március 29. - Auguszta

Bocsárdi László marad a Tamási Áron Színház igazgatója

Bocsárdi László marad a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, miután a második értékelést követően eddigi tevékenysége 9-es fölötti minősítést kapott, így automatikusan meghosszabbítják menedzseri szerződését.
2010. július 8. csütörtök 21:29 - HírExtra
Az igazgató eddigi munkáját egy háromtagú testület értékelte ki korábban, akkor Bocsárdi nem kapta meg a 9-es minősítést, ami nagy felháborodást váltott ki a székelyföldi városban, ahol aláírásgyűjtést indítottak az igazgató védelmében. Az ügy politikai síkra is átterelődött, miután a Magyar Polgári Párt (MPP) megvádolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben polgármesterré választott Antal Árpádot, hogy saját jelöltet készített elő Bocsárdi helyére, amit az elöljáró többször is cáfolt.

A vita nyomán a sepsiszentgyörgyi városi önkormányzat felülbírálta korábbi döntését, és újabb - ezúttal hét tagból álló - értékelő bizottság felállításáról döntött. A Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap internetes kiadása szerint ez a testület másodszor 9.49-re minősítette a Jászai Mari-díjas Bocsárdi László elmúlt öt éves menedzseri tevékenységét a sepsiszentgyörgyi színház élén, így kinevezése automatikusan meghosszabbítható, és nem kell versenyvizsgát kiírni a posztra.

A hét tagú bizottság - amelyet Emil Boroghina, a Román Színházi Szövetség képviselője, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, Kelemen Kinga, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színházi Tanszékének tanára, Ion Parhon, a Színikritikusok Romániai Szövetségének tagja, a román kulturális minisztérium felkérésére Carmen Croitoru független szakértő, valamint az RMDSZ és az MPP egy-egy önkormányzati képviselője alkotott - ajánlásokat is megfogalmazott.

Egyebek között az intézmény szerkezeti felépítésének újragondolását javasolták, a művészeti tanács és a vezetőtanács helyének meghatározását, a belső rendszabályzat és a munkaköri leírások frissítését, pályázati iroda létesítését, többen felvetették a gazdasági igazgató alkalmazásának fontosságát, és hogy a színháznak szélesebb réteg igényét kellene kielégítenie saját előadásai sokszínűsítésével vagy vendégelőadásokkal.

A sepsiszentgyörgyi színházat a Kolozsvári Állami Magyar Színház után a második legjobb romániai magyar társulatként tartja számon a szakma.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását