2024. március 29. - Auguszta
"Én meg elmegyek kvízműsorokat vezetni" - reagál Tarlós István, mikor meghallja, hogy a szocialisták a kvízmester nevét is bedobták, mint lehetséges főpolgármester-jelöltet. Egyébként Horváth Csabát is kedves fiúnak tarja.
2010. július 2. péntek 07:19 - Iván Márton
Mit szól ahhoz, hogy az MSZP megpróbál egy baloldali „olajfa koalíciót” létrehozni annak érdekében, hogy az ön főpolgármesterségét megakadályozza?

Nézze, lehet itt eufemisztikus megfogalmazásokat használni, mint az „olajfa”, de úgy tudom, Olaszországban nem ilyen módszerekkel hozták létre azt. Nem bukott emberek írkáltak könyörgő leveleket. Talán inkább azt kéne megnézni, hogy mi az, amit előállítottak ebben a városban ennyi év alatt. Talán az sem ártana, ha a történtek után kissé szerényebben viselkednének.

Nem nevezném „olajfának” azt, hogy lassan Győzikén kívül már mindenkit megneveztek, mint lehetséges főpolgármester-jelöltet. Az LMP pedig úgy tűnik nem nagyon vevő erre az erőszakos közeledésre, arról nem is beszélve, hogy olyan embereket neveznek civilnek - kissé hebehurgya módon-, akik még nemrég pártvezérek, MSZP-SZDSZ kormányok tagjai voltak. Ha valakit ez „Olajfára” emlékeztet, akkor olyan élénk fantáziája van, amivel én nem tudom felvenni a versenyt.





Vágó István neve is felmerült, mint potenciális baloldali főpolgármester jelölt.


Vágó Pistát ismerem legalább tizenöt éve. Nincs ezzel semmi baj, majd Vágó Pista gatyába rázza a BKV-t, befejezi a metrót, én meg elmegyek kvízműsorokat vezetni. Az is egy foglalkozás, nem is akármilyen! Édesanyámnak Vágó Pista volt a kedvenc műsorvezetője. Én is nagyon kedvelem őt, de úgy hiszem, ő sokkal bölcsebb annál, hogy méltatlan helyzetbe hozza magát. De ő tudja.

Az MSZP-vel kapcsolatban a párton belül és azon kívül is sokszor elhangzik a megújulás szó. Horváth Csaba a budapesti MSZP friss elnöke mit tud ehhez hozzátenni?

Horváth Csabával nem voltam rossz kapcsolatban míg a szomszéd kerület polgármestere volt – igaz egy ciklus után megbukott. Kedves fiúnak tartom, ugyanakkor szakmai vitát nem folytatok egy olyan emberrel, aki egyik héten szerződést köt arról, hogy hosszú távon folyamatosan növelni kell a tarifákat, majd alszik néhányat és meghirdeti, hogy díjmentessé kell tenni a tömegközlekedést. Ahogy olyan emberrel sem, aki hosszában akar alagutat építeni a Duna alatt. Azt is elég nehéz komolyan venni, hogy valaki Hagyó Miklóssal párban Demszky Gábor helyettese volt és új arcként próbálja magát eladni, annak ellenére, ami Budapesten történt.

Horváth Csaba szerint ön csak egy „kazánfűtő”, aki csak üzemeltetni tudja a várost, de valódi programja és szakmai koncepciója nincs.

A "kazánfűtő" kifejezést használtam, de nem azt értem alatta, amit Horváth Csaba. Én Budapest új energiával való feltöltésére gondoltam. Műszaki és gazdasági végzettségem van, míg Horváth Csaba voltaképpen egy szakképzett, főállású személyzetis képzettséget szerzett. Nem ismerem az ő gondolkodását és eszemben sincs bántani, de látom, kétségbeesetten igyekszik engem, illetve minket dehonesztálni. Kicsit sajnálkozva hallgatom őt, mivel úgy tűnik, neki ez maradt.

Volt tizenöt évük, neki személy szerint négy arra, hogy bemutassa Budapesten, mit tud. Amiket tőle hallunk, pusztába kiáltott szavak, mindenféle alap nélkül. Ezeket lehet kétségbeesetten sikítani a levegőbe, de ki hiszi már el? Amikor olyan álmokról beszél, hogy ingyenes lesz a tömegközlekedés és a közszolgáltatások – függetlenül attól, hogy nem következetes – akkor Demszky Gábor álomterveibe kapaszkodik. Ilyenek nálunk is vannak, csak én nem szaladgálok addig a bulvárhoz vele, ameddig ezeknek nincs meg a forrásalapja.

Tény pedig, hogy a BKV-nál – melyet Horváth Csaba állítólag rendbe rakott – kilencvenmilliárdos külső és háromszázmilliárdos belső adósságállomány áll fenn. Vagy az, hogy az ő irányításuk alatt - a külföldi vegyes tulajdonú cégeket leszámítva - minden cég nyomozóhatósági vizsgálat alatt áll. Horváth Csaba ilyeneket fog az éterbe visítozni októberig, de én ezekkel nem foglalkozom.





Hogyan látja a saját esélyeit?


Nem szoktam totózni. Járom a magam útját, tavaly október óta a világhálón fent van a programom. A szocialisták programja mintha annyiból állna, hogy ha már itt van Orbán, akkor legalább Tarlóst ne. Azt hiszem, ez még a baloldaliak számára is vékony program, épp ezért az ő szavazataikra is számítok. 2006-ban jóval több voksot kaptam, mint a Fidesz-KDNP lista. Óbudán volt olyan polgármester választás, ahol több baloldali szavazatot kaptam, mint a baloldali jelölt.

Megvannak a magam elképzelései a városról. Tudom, hogy itt muszáj – pozitív értelemben – rendet tenni, mert ez a város szétesett. Megpróbálom befejezni a metrót. A másik kétségbeesett vádra, miszerint szétverjük a kultúrát és bezárjuk a Szigetet, azt tudom mondani, hogy ez ostobaság és egy szó sem igaz belőle. Következetesen mondom, amit tenni akarok.

A szocialisták mondhatják, hogy - Jaj, Istenem! Csak jöjjön már valaki, akinek a kedvéért lemondhatok! – ahogy ezt Horváth Csaba elmondja minden héten. Nyugodtan folytassák azzal, hogy - Jaj, csak Tarlóst ne! - ha csak ennyi lesz a programjuk az nagyon kevés lesz.

Elég sokszor elhangzott civilek részéről, hogy Budapesten olimpiát kellene rendezni.

Azt hittem ez közismert, hiszen a fővárosnál ez a javaslat már megfordult és az ellenzék minden ízében támogatta. Mint sportszerető és másfél évtizedig sportoló ember, ha Magyarország olimpiát rendezne, nagyon boldog lennék. Mellesleg ez foglalkoztatást is eredményezne és a felépített infrastruktúra itt maradna. Két tényezőt látok, amik a reményt éltetik bennem, de a realitás érzékemet nem elégíti ki teljesen. Ezzel együtt, bár nagyon boldog lennék, ha megkapnánk egy olimpiarendezés jogát – én nem vennék mérget.

Mit kezdene az olyan nagyberuházásokkal, mint a négyes metró vagy a Margit-híd felújítása?


A négyes metró ügye botrányosnak látszik, de a sort akár folytathatnánk a központi szennyvíztisztítóval, vagy azokkal a fiaskókkal, amiket évtizedes viszonylatban ígérnek, aztán köddé válnak, mint az aquincumi híd, a római parti gát, az üzemelő metró meghosszabbítása Káposztásmegyerig.

Kiegyensúlyozottabbnak tartanám, ha ezt a kérdést Horváth Csabának, vagy Demszky Gábornak tennék fel. Akik minket „kazánfűtőnek” neveznek, illetve a mi kifejezésünket a maguk módján használják fel. Jó lenne, ha ők valamilyen magyarázatot adnának arra, hogy ezeket a beruházásokat miért hozták ilyen állapotba.

„Kazánfűtő” létemre én nem a takarítónők alkalmazásából írtam a diplomamunkámat, hanem történetesen épp a metróépítésből. Kerületi polgármesterként is komoly beszélgetéseket folytattam a szakma legjelentősebb képviselőivel. Rendszeresen találkozom Klados Gusztávval a 4-es metró projektigazgatójával.

Biztos emlékszik arra a jól bevált lózungra, ami egy ismert hetilapban minden héten megjelent, hogy „Hány napja nem tudjuk ki volt Kaja Ibrahim?„. Hadd tegyek föl cserébe én is egy ilyen kérdést: hány napja nem tudjuk, hogy Demszky Gábor és az akkori vezetés miért nem engedte megépíteni az orosz államadósság terhére a négyes metrót? Ha egyszer Demszky Gábor, vagy Horváth Csaba válaszolna, akkor könnyebb lenne kideríteni hogyan jutottunk el eddig.



Másik kényes terület a budapesti költségvetés. Hogyan lehet ezt rendbe tenni, ha mondjuk ön lesz a főpolgármester?

Egy logikai sorrendet ajánlok ebben a kérdésben, amit a szocialisták hajlamosak elfelejteni. Mondják már el egyszer, hogy miért így néz ki a város költségvetése! Mégis mivel indokolják Demszky, Horváth és Steiner urak, hogy itt tartunk? Ha erre a kérdésre kapunk szakmai indoklást, sokkal könnyebb lesz ezekhez igazítani a mi módszereinket.

Tóth József XIII. kerületi szocialista polgármester aggasztónak tartja, hogy a Fidesz át kívánja alakítani a budapesti közigazgatást.

Először is Tóth Józsefet nagyon tisztelem, az egyik legjobb és leghatékonyabb polgármesternek tartom. Azon kevesek közé tartozik, akik szocialista létükre szinte biztos, hogy meg fogják őrizni a pozíciójukat. Sok sikert is kívánok neki és elismerem a tevékenységét.

Ezúton üzenem – mert úgy tűnik félrevezették – nem csak a Fidesz szeretné átalakítani a főváros közigazgatását, hanem a szocialisták is, hiszen éveken keresztül ezt mondták. A polgármester úr is tudja, hogy a budapesti kétszintű közigazgatás a működésképtelenség határára került.

A kerületeket megszüntetni nem mi akarjuk, hanem a szocialista-szabaddemokrata támogatottságú főpolgármester, aki ezt sokszor nyíltan el is mondta. Tehát Tóth Józsefnek nem velem van vitája, hanem Demszky Gáborral. Szeretném megnyugtatni a polgármester urat, hogy Kósa Lajossal nem tettük le egyik alternatíva mellé sem a voksunkat, hanem összeszedtük őket.

Mi nem mondtuk, hogy ezt vagy azt akarjuk, mi várjuk a szocialisták véleményét, de még senki nem mondta el. Ne ijedezzenek, és ne aggódjanak, hanem akár Tóth József is a maga rutinjával azon törje a fejét, hogy közösen, melyiket kéne ezek közül támogatnunk.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását