2024. március 29. - Auguszta

"A Fidesz össze-vissza beszél"

Az MSZP szerint a Fidesz vezető gazdaságpolitikusai változatlanul összevissza beszélnek, ellentmondásos állításokat tettek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott hitellel kapcsolatban.
2010. június 30. szerda 14:25 - HírExtra
Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő szerdán az MTI-nek elmondta: míg Szapáry György, a miniszterelnök főtanácsadója szerdán arról beszélt, hogy az IMF-hitelt nem szándékoznak lehívni, addig Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke kedden azt mondta, hogy a devizahitelesek megsegítését ennek a terhére képzeli el.

Az ellenzéki politikus szerint elvárható lenne, hogy a Fidesz meghatározó gazdaságpolitikusai egyeztessék álláspontjukat egy olyan helyzetben, amikor a befektetői bizalmat éppen a fideszes megnyilvánulások rombolják folyamatosan.

Véleménye szerint a devizahitelesek megsegítésének legolcsóbb módja az lenne, ha a kormány visszaszerezné a külföldi befektetők bizalmát, és összevissza, időnként ostoba nyilatkozataival nem rongálná a forint árfolyamát. Ezzel összefüggésben felidézte: a svájci frank idén április 9-én 186 forintba került, most pedig több mint 216 forintba kerül.

A kormánynak ideje tudomásul vennie, hogy az ország pénzügyi stabilitásának egyik záloga a befektetői bizalom, melyet a Bajnai-kormány megteremtett és ezt megőrizni, erősíteni csak átgondolt gazdaságpolitikával, illetve nyilatkozatokkal lehet - jelentette ki Burány Sándor.

Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke kedden az Origo nevű hírportálnak úgy nyilatkozott: idén őszre lesz kész az a csomag, amely segít majd a bajba jutott devizahitelesek gondjain. Arról is beszélt, hogy nem kell minden devizahitelest megsegíteni, a nagy részben IMF-forrásokat felhasználó megsegítő csomag alapvetően a lakáshitelesekre vonatkozik majd.

Szapáry György, a miniszterelnök főtanácsadója szerdán az fn.hu-nak azt mondta: új, elővigyázatossági hitelmegállapodást kötne a kormány az IMF-fel 2011-re.

Orbán Viktor személyes gazdaságpolitikai tanácsadója az internetes lapnak elmondta: az a terv, hogy a jelenlegi, október végéig érvényes megállapodást két hónappal meghosszabbítják, majd 2011-re kötnének egy elővigyázatossági hitelszerződést. "Ez azt jelenti, hogy nincs szándéka a kormánynak lehívni a pénzt, mert fizetőképes, de egy ilyen megállapodás erősítené a piacok bizalmát, ami megjelenhet alacsonyabb kockázati felárakban, azaz a magyar állam olcsóbban juthatna kölcsönhöz a külföldi piacokon" - mondta Szapáry György.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását