2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Még reménykednek a Balatonnál

A dél-balatoni élelmiszer-kiskereskedők 15-20, a vendéglátósok 20-30, a parti sütödések 30-50 százalékos forgalomcsökkenésről számoltak be az idei balatoni előszezonban a tavalyi adatokhoz képest - mondta Kertész Rezső, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete (KISOSZ) társelnöke pénteken Siófokon.
2010. június 25. péntek 19:01 - HírExtra
Siófokon, a 20. jubileumi szezonra készülő Palace Dance Clubban tartott rendhagyó sajtótájékoztatón a KISOSZ, a Siófoki Fürdőegylet, valamint a Palace számolt be a balatoni előszezonra vonatkozó tapasztalatairól, illetve az idei szezonnal kapcsolatos várakozásairól, terveikről.

Kertész Rezső beszámolója szerint 2297 kiskereskedőt tartanak számon a dél-balatoni térségben, akik közül mintegy száz vállalkozásnál végzett felmérést a szakmai szervezet. A tapasztalatok szerint a jelentős előszezoni forgalomcsökkenés ellenére optimisták a vendéglátósok és kiskereskedők, hogy főszezon még sokat enyhíthet az eddigi veszteségeken. "Ehhez szükség lenne arra, hogy a hazai turisták mellénk álljanak, előnybe részesítve a kiskereskedőket, kisvállalkozásokat a vásárlásaik során, illetve a szolgáltatások igénybevételénél" - fogalmazott a szakmai érdekképviseleti szervezet vezetője.

Kertész Rezső szólt arról is, hogy a Balaton körül 500-600 üdülési csekk elfogadóhelyet tartanak számon. Vállalkozások százai szeretnének még elfogadóhelyekké válni, de sok az elutasítás. Harminc somogyi vállalkozás a KISOSZ segítségét kérte fel ahhoz, hogy elfogadóhellyé válhasson, kérvényükhöz a megyei közgyűlés is támogatását adta a közelmúltban.

A Siófoki Fürdőegylet elnöke, a Residence Hotel vezetője a gyenge turisztikai előszezon okát a rossz időjárás mellett a nem szűnő gazdasági válságban látja. Szerinte nagy javulásra a főszezonban sem lehet számítani, így az már jó eredménynek számít, ha valaki a tavalyi forgalmát meg tudja ismételni. Hoffman Henrik úgy látja, a következő szezon viszont már ugrásszerű javulást hozhat, amikor az elmaradt utazások, költések egy részét várhatóan be akarják majd pótolni az emberek. Ennek előjeleként a vállalatok, cégek - némi kihagyás után - ismét elkezdtek rendezvényekre költetni - tette hozzá a saját tapasztalatairól beszámolva.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását