2024. május 6. - Ivett, Frida

Simor: az euróhoz stabilitás kell

A sikeres euróbevezetés záloga a fenntarthatóság, a gazdasági stabilitás, ami az árstabilitás és a fiskális fegyelem területén megvalósuló kézzelfogható eredményekre támaszkodva érhető el - írta Simor András, a jegybank elnöke az Indexen.
2010. május 7. péntek 12:31 - HírExtra
Magyar Nemzeti Bank vezetője a pénteken megjelent írásában úgy véli, csak ezek alapján kerülhet sor egy hiteles céldátum kitűzésére, és erre támaszkodva lehet majd meghatározni a konkrét menetrendet, beleértve az ERM2-csatlakozás időpontját is. Kifejti, a jegybank a rendelkezésére álló eszközökkel ellensúlyozta és tompította a válság mindenkit érintő következményeit.

Úgy véli, a tűzoltásként hozott intézkedések jelentős része tartósan enyhítheti a költségvetési túlköltekezést. Mivel azonban ezek mögött nem állnak az állami feladatokat újragondoló strukturális intézkedések, fennáll a veszély, hogy az elhalasztott kiadások előbb, vagy utóbb a költségvetési kiadások növelését teszik szükségessé. Éppen ezért további erőfeszítések kellenek ahhoz, hogy a költségvetés jelenlegi strukturális pozíciója tartósan fennmaradjon, illetve az EU-vállalásokkal és a költségvetési felelősségről megszületett törvénnyel összhangban tovább javuljon. Hangsúlyozza azt is: folytatni kell a fiskális konszolidációt. Ám további adócsökkentés a költségvetési egyensúly fenntartása mellett csak az államháztartási újraelosztás mérséklésével érhető el.

Kiemeli azt is, hogy a belföldi lakossági megtakarítások növelése elengedhetetlen része egy növekedésorientált gazdaságpolitikának. A jegybankot ért kritikákkal összefüggésben hangsúlyozza, hogy a magasabb infláció tolerálásával nem lehet növelni a versenyképességet. Ha a jegybank például nem engedi felértékelődni az árfolyamot, de magasabb az infláció, az ugyanolyan versenyképesség romlást eredményez, csak nem közvetlenül az árfolyam, hanem az emelkedő beszerzési és bérköltségek és a magasabb infláció miatt szükségszerűen emelkedő hitelszolgálati díjak formájában.

Simor András szerint egyre valószínűbb, hogy a gazdasági növekedés kilátásainak javulása inflációs nyomást generál, miközben még hosszú ideig nem lesznek teljes mértékben kihasználva a termelési kapacitások, és csak lassan csökken a munkanélküliség. Úgy véli, ez a legnehezebb döntési helyzet a monetáris politika számára. A legnagyobb segítség az lehet, ha a piaci verseny növelésével és különösen az önkormányzati hatáskörbe tartozó árak esetében a hatékonyabb árszabályozás intézményrendszerének megteremtésével sikerül mérsékelni a nyersanyagárakból és a szabályozott árak alakulásából eredő inflációs nyomást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását