2024. április 18. - Andrea, Ilma

EB: Jogszerű a roaming korlát

Jogszerű és érvényes a barangolásról (roaming) szóló uniós rendelet, a közösségnek joga volt arra, hogy a belső piac érdekében korlátokat írjon elő a mobiltelefon-szolgáltatók által a barangolásos hívásokért felszámított árakkal kapcsolatban - mondta ki ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.
2010. június 8. kedd 13:23 - HírExtra
A bíróság döntésével elutasította négy európai szolgáltató ezzel ellentétes álláspontját. A barangolásról szóló rendelet rögzíti, hogy a mobiltelefon-szolgáltatók milyen legmagasabb árat számíthatnak fel a felhasználó által a saját hálózatán kívül fogadott, illetve kezdeményezett, úgynevezett barangolásos beszédhívásokért.

A rendeletet azon uniós cikkely alapján fogadták el, amely lehetővé teszi, hogy a közösség jogszabályt alkosson "a tagállamok jogának közelítése céljából a belső piac fokozatos létrehozásának, illetve működésének akadályozására alkalmas eltérések vagy esetleges eltérések esetén".

A rendeletnek eredetileg ez év június 30-án kellett volna hatályát vesztenie. Tavaly júniusban azonban 2012. június 30-ig meghosszabbították a rendelet érvényességét, és egyúttal kiterjesztették az árplafont az SMS-ekre, valamint az adatátviteli szolgáltatásokra is.

Négy nagy európai mobiltelefon-szolgáltató, a Vodafone, a Telefónica O2, a T-Mobile és az Orange azonban megkérdőjelezte a barangolásról szóló rendelet érvényességét Anglia és Wales főbírósága előtt. E bíróság azzal a kérdéssel fordult az Európai Bírósághoz, hogy a közösség rendelkezett-e hatáskörrel a rendelet elfogadására, illetve, hogy a közösségi jogalkotó a legmagasabb kiskereskedelmi árak meghatározásával nem sértette-e meg az arányosság, illetve a szubszidiaritás elvét.

A luxembourgi testület megállapította, hogy a rendelet célja a belső piac működési feltételeinek javítása volt, így azt el lehetett fogadni. A rendelet elfogadásának idején a nemzetközi barangolási szolgáltatások kiskereskedelmi árának szintje magas volt, a költségek és az árak közötti kapcsolat pedig nem tükrözte a piaci versenyt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását