2024. május 6. - Ivett, Frida

Új parlament, új frakcióvezető

Várhatóan Harrach Péter vezeti majd az új összetételű parlamentben a kereszténydemokrata frakciót - erősítették meg az MTI-nek frakciószövetségi források. Az új törvényhozásban az eddigieknél mintegy harmadával nagyobb KDNP-frakció alakulhat majd.
2010. április 26. hétfő 08:05 - HírExtra
A 2006-2010-es ciklusban 23 tagú volt a képviselőcsoport, amelyet Semjén Zsolt vezetett. A KDNP elnöke az új kormányban az MTI információi szerint nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes lesz.

Semjén Zsolt a KDNP elnöke korábban az MTI-nek adott interjújában kiemelte: mindenképpen önálló frakciója lesz a KDNP-nek az új parlamentben is.

Az új kormányban a kereszténydemokraták adják majd várhatóan a humán tárcánál a szociális, az oktatási területért felelős államtitkárokat. Előbbi terület irányítója Soltész Miklós, utóbbié Hoffmann Rózsa lehet. Szintén KDNP-s politikus irányítaná az egyházügyeket, Szászfalvi László, az emberi jogi bizottság eddigi alelnöke személyében. Az MTI információi szerint az egyházügyek területén az új kabinet szakítani kíván az elmúlt évek gyakorlatával: az új kormányzati struktúrában - titkárság helyett - a közigazgatási tárcánál, államtitkári szinten foglalkoznak majd egyházi ügyekkel, ezzel is jelezve, hogy a kabinet kiemelt partnerként tekint az egyházakra.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását