2024. május 10. - Ármin, Pálma

Tessék mindenkit kirúgni!

Végigtekintettük, kik lehetnek a felelősök a választás első fordulójában történt világraszóló blamáért. A szereplők bármennyire is tolják egymásra a trágyát, bizony világosan megmondható, kik vihetik el a balhét.
2010. április 14. szerda 16:39 - Pénzes Dávid
Nincs felelős. Ez már megszokott ebben az országban. Mi mégsem szeretnénk megszokni. Mégis, nézzük végig kik jöhetnek szóba a balhé elviteléért a botrányba fulladt választás után. Mert attól, hogy bizonyos emberi egyedek ebben az országban egymásra mutogatnak, vagy csendben lapítanak, attól még igenis vannak felelősök.

A politikusok


Az alap probléma ugyebár a törvény. Egy szar törvény. Abban ugyanis kitalálták az okosok, hogy az átjelentkezőket egyetlen szavazókörbe kell terelni. Ezt az abszurd ötletet aztán remekül el is fogadta az országgyűlés – kétharmaddal (350 képviselő támogatta). Ez azért lényeges, mert ebből következik, hogy minden egyes képviselő, aki „igen”-t nyomott, felelőssé tehető a vasárnapi égésért. Első körben.

Merthogy alapvetően tudjuk, hogyan működik a rendszer: az egyes képviselők a pártvezetők vezényszavára nyomkodják a gombokat, így többségüknek fogalmuk sincs arról, hogy éppen mit is szavaznak meg. Így tehát tovább pörgethetjük a felelősséget azokra, akik effektíven kitalálták a törvénymódosítást. Ám itt is csak homályt találunk.

Az AB

A sztori két oldalról
Szollár Domokos kormányszóvivő a Független Hírügynökségnek korábban azt mondta: az Alkotmánybíróság a 2006-os választások után állapította meg, hogy az igazolással való szavazás akkori szabályai nem tartalmaznak elég garanciát a visszaélések elkerüléséhez. A kormány ezért benyújtott egy törvényjavaslatot, amiről ötpárti egyeztetés kezdődött. A KDNP-t képviselő Salamon László ragaszkodott ahhoz, hogy egy településen csak egy szavazókörben lehessen igazolással szavazni - mondta a kormányszóvivő. Szerinte a kormány ezzel szemben azt javasolta, hogy amennyiben a helyben lakó szavazók egy meghatározott arányát meghaladják azok, akik igazolással voksolnak, további szavazóköröket kelljen megnyitni. Az ötpárti egyeztetésen végül Salamon László verziója diadalmaskodott, azt fogadta el egyhangúlag, 350 szavazattal az Országgyűlés - mondta a kormányszóvivő. Salamon László az Indexnek azt mondta: "Ilyen javaslatot én nem tettem".
Eredetileg ugyanis az Alkotmánybíróság javasolta a választási törvénymódosítás szükségességét, amit a Gyurcsány-kormány 2007-ben éppen Bajnai Gordon neve alatt jegyezve be is nyújtott. Ám ekkor ötpárti egyeztetések kezdődtek, ahol állítólag Salamon László KDNP-s képviselő vetette fel, hogy egyetlen szavazókört jelöljenek ki az átszavazóknak. Ezt Salamon ma már tagadja, de legalábbis nem emlékszik erre.

Végül hogy, hogy nem, de elfogadták ezt az ötletet - bárki adta is. Tehát mind az öt párt jónak tartotta. Ráadásul az Országos Választási Iroda egyik munkatársa is részt vett ezeken a tárgyalásokon, és szintén rábólintott. Nem restellünk kimondani: ők személy szerint felelősek. De menjünk tovább!

A jegyzők

A következő körben a kerületi jegyzők (akik egyben a helyi választási irodák elnökei) lehetnek felelősek az ügyben. Hozzájuk érkezik ugyanis be az átszavazók kérelme, ők látják pontosan, hogy mennyivel lesznek többen az egyetlen szavazókörben a választópolgárok. Itt azonban meg kell állni egy pillanatra - mert igazolható tény, hogy ezen jegyzők közül többen is jelezték a Fővárosi vagy épp az Országos Választási Iroda felé, hogy baj lesz, nem tudják így lebonyolítani a választást.

Ám mindezt nem most, hanem még évekkel ezelőtt, a népszavazások, illetve az uniós választások után tették meg. Ez helyes eljárás. Az ő felelősségük abban állt, hogy mikor nem kaptak semmiféle visszajelzést egyik felettes szervtől sem, nem hagyhatták volna annyiban a dolgot. Addig kellett volna ütni a vasat, amíg nem történik valami. Nem beszélve arról, hogy most, mikor előre látták a biztos botrányt, nem siettek ezt sehogy sem megoldani, vagy jelezni „felfelé”.

Az OVI és az OVB


Az Országos Választási Iroda felelőssége szintén egyértelműen kimutatható. Egyfelől, hogy le sem reagálták a jegyzők problémafelvetéseit, másrészt, hogy nem érzékelték más kommunikációs csatornákon a fejük fellett Damoklész kardját. De az Országos Választási Bizottság is felelős: amit az öregurak a választás napján a tévé képernyője előtt műveltek, az egy harmadrangú humorcsatornára volt való, mégis sírva röhögött az egész ország. Mindkét szervezet elnökének távoznia kellene.

A miniszter


Az önkormányzati miniszter felelőssége szintén evidens. Mint a választások lebonyolítását felügyelő intézmény vezetője, személyes felelőssége van abban, hogy miként alakult a 2010-es választás.

Kimondhatjuk: igenis meg lehet nevezni azokat az embereket, akik az egész káoszt okozták. Lehet, hogy annyian vannak, mint egy futballcsapat, de ki nem tesz rá nagy ívben? Akkor az egész csapatot ki kell rúgni. Mert ha nem lesz következménye a hihetetlen bénázás-sorozatnak, akkor nem fog semmi változni, nem megy semmi a jobb irányba.

Nem beszélve arról, hogy a Fidesz éppen az elszámoltatással, azaz a felelősségre vonással kampányolt. Hát akkor itt az idő, el is lehetne kezdeni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását