2024. április 18. - Andrea, Ilma

Előjáték egy tüntetésre

A szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) immáron kilencedik alkalommal tiltakozott Trianoni feldarabolás ellen, s ennek ürügyén kihalt nagykövetségeket zaklatott. Helyszíni röpriport.
2009. június 15. hétfő 17:10 - Pásztor Balázs
Vagy ezren gyűltek össze - a korábbi pár százakkal ellentétben - a HVIM 9-ik trianoni megemlékezésére, amelyet minden évben június 6-án tartanak meg. Ezúttal viszont a rendőrség közlekedési okokra hivatkozva betiltotta az EP választást közvetlen megelőző rendezvényt, így került át a szombati napra, vagyis 14-ére. A terv alapvetően egyszerű: az ilyenkor szokásos buzdító és uszító beszédek és versek után ellátogatnak mindhárom Trianonal kapcsolatos nagykövetséghez, és ott is jól megmondják a magukét.


Fotók: Fejér Bálint

Az indulást megelőző beszédek legösszeszedettebbje egyértelműen Szegedi Csanád Jobbik alelnökéjé volt, pedig szerepelt Budaházi György is - ki egyébként betyárszerkóban lógott be a rendezvényre -, és persze Toroczkai László elnökúr sem maradt ki. A román, a szlovák és szerb nagykövetségek előtti beszéd csak azért volt nevetséges, mert a három nagykövetség épülete olyan szinten kongott az ürességtől, mint egy Média Markt első üzletnyitás után két órával - gyakorlatilag az álló falakhoz beszéltek, illetve olvasták fel az általuk összeállított tizenkét pontot.



Pár érdekes mondat is elhangzott, például a HVIM felföldi vezetője azt találta mondani, hogy „a magyarság egy és oszthatatlan”. Nyilvánvalóan nem járt sokat itthon, hisz a magyar politikai jobb- és baloldalnál megosztottabb dolog kevés van. De nem is az értelmes beszéd miatt gyűltek össze, hanem hogy a szélsőségesebb Joobboldal kiélje magát, s majd így ne zavarja a mérsékeltebb Civil Összefogás Fórum vasárnapi rendezvényét. Hisz egy tábor, csak más napokon tűnik fel a zászló.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

magyar.
2009. szeptember 19. 10:13
1. A HVIM NEM szélsőjobboldali. Kérek bizonyítékot ami ezt a mondatot alátámasztja. Ellenkező esetben kénytelen vagyok a hírextra.hu honlapot szélsőbaloldali hazudós honlapnak titulálni minden írásomban.
2. A cikk írója az elhunyt - esetleg erőszakos halált halt - szeretteire már másnap nem emlékezik!? Kiváncsi lennék a cikkíró gondolkodására. Mit jelent neki a nemzet? Mit jelent neki Krúdy Gyula? És mit jelentenek neki Krúdy Gyula szavai miszerint "Magyar az akinek fáj Trianon". Kérem válaszát.
3. Toroczkai László csupán tiszteletbeli elnöke a HVIM-nek. De mivel ez közismert, feltételezem, hogy csak véletlenül hagyták ki az írásból.
4. Az "elnökúr" a Magyar helyesírás szabályai szerint így írandó: elnök úr. Nyilván ez is ismert a diplomás - vagy nem!? - cikkíró számára, csupán a szóköz billentyűt nem sikerült megtalálni.
5. Amennyiben Reményik Sándor, Wass Albert stb. verseit nevetségesnek tartja a cikk írója, úgy mondanom sem kell, hogy vicclapok közé fogom sorolni a hirextra.hu weboldalt.
6. "a HVIM felföldi vezetője" Gondolom itt a FELVIDÉKI elnökre gondolt. Sebaj.
7. A Magyar politikai jobb- és baloldal megosztottságáról egyes egyedül a balliberális kedvenc kormánya tehet tisztelt cikkíró úr!

Lehetne kicsit koncepciózusabb a bűnöző cikkíró.
Egyszer Budaházy egyszer Budaházi. Na most akkor megint csak az ő módszereikkel: amikor Budaházi-t írtok, akkor nem is Budaházy Györgyről van szó igaz? RAVASZ!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását